A transzgenetikus növények (GMO) világa

A hatvanas években elindult zöld forradalom elérte lehetőségei határát. Az ember alapvető élelmiszerei a gabonafélék. A termőföldek 70%-án kukoricát, rizst és búzát termesztenek. A Föld lakossága naponta 230 ezer fővel gyarapodik, már 6 milliárdnál is több ember él a Földön. A zöld forradalom lehetővé tette, hogy ma „csak” 800 millió embertársunk éhezik, ami a zöld forradalom nélkül több mint másfél milliárd embert jelentene.

De mi is volt az a zöld forradalom? Intenzív növénynemesítés révén nagy hozamú hibridek és szuperhibridek előállítása, intenzív műtrágya felhasználás, kiterjesztett öntözés és növényvédő szerek felhasználása.

A törpe búza és rizs változatai sikeresnek bizonyultak (50%-kal nőtt a terméshozamuk), míg a törpe kukorica nem vált be.

A megoldást ebben a helyzetben sokak szerint a GMO növények elterjesztése jelenti. Mit is takar valójában a fogalom?

Olyan géntechnológiai módosítást vagy génsebészeti beavatkozást, melynek következtében a növény genetikai állományát úgy változtatjuk meg, ahogy a természetben spontán, igen kis valószínűséggel jöhetne csak létre, és célzott növénynemesítéssel, keresztezésekkel is csak nagyon hosszú időszak alatt válna lehetségessé.

A lényeg tehát a terméshozamok növelése, a szárazságtűrő fajták, valamint a kártevőkkel szembeni ellenállást magukban hordozó fajták előállítása. Ezáltal részben elkerülhető az intenzív kemizáció, az öntözés: ez a jó oldal. Viszont az érem másik oldala az, hogy a génmódosításhoz - vagyis hogy egy növény örökítő anyagába idegen DNS-t viszünk be, - hordozókra (vektorokra) van szükségünk, amik szintén saját DNS-sel rendelkeznek (többnyire mikrobák, pl. baktériumok vagy vírusok).

Tehát sem elméletben, sem gyakorlatban teljes biztonsággal nem állítható, hogy a kívánt DNS szakaszon kívül egyéb – nem kívánt DNS szakaszok - is bekerüljenek a recipiens (befogadó) növény DNS-ébe. Ez utóbbi lehet teljesen ártalmatlan is, de nem feltétlenül, hiszen ebből a szempontból a jövő nem megjósolható.

Pl. a bacillus thuringiensis képes egy olyan fehérjét szintetizálni, ami egy csomó rovar számára mérgező. Ennek a fehérjének a DNS-ét sikerült azonosítani és beültetni bizonyos gabonafélékbe, ezáltal a rovarok permetezés nélkül elpusztulnak. Mai tudásunk szerint ez a fehérje a magasabb rendű élőlények számára nem mérgező.

Na és mi van, ha mégis?

Választhatunk a vegyszerrel kezelt és a transzgén növény között, mert a biogazdálkodás csak egy nagyon szűk és kiváltságos rétegnek jelenthet alternatívát, mivel a terméshozamok igen alacsonyak (viszont biológiailag sokkal értékesebbek).

De egyet ne felejtsünk. A szellemet már kiengedtük a palackból, oda már visszagyömöszölni nem lehet, mivel a transzgén növények a maguk természetes módján a szelek és rovarok szárnyán szaporodnak és a transzgén ültetvények köré vont védősávon ma már csak mosolyogni lehet.

Azzal viszont legyünk tisztában, hogy a nemesített vagy transzgén fajokban kialakult tulajdonságok a vad fajokba átkerülve már nem jelentenek szelekciós előnyt (a vad fajok ugyanis nem igénylenek öntözést, műtrágyázást és permetezést sem). Vagyis talán a vad fajokat nem lehet elrontani. Ebben bízzunk! Zéró kockázat nem létezik.