dr. Robert Young felesége, Shelley Young a napokban egy rövid interjú keretében osztotta meg tapasztalatait a lúgosításról, lúgosító életmódról.

Shelley szerint szervezetünk belső pH-jának egyensúlya alapvetően hatással van teljes testünk működésére és elsődleges szerepe van egészségünk megőrzésében. Modern világunkban az emberek egyre több gyógyszert szednek, mégis egyre több a beteg ember. Egyre nagyobb arányban láthatunk túlsúlyos vagy elhízott fiatalokat, a három „top gyilkos” (szívbetegség, rák, cukorbetegség) pedig egyre több áldozatot szed magának. Világos, hogy ez a negatív tendencia életmódunknak köszönhető, ezért sürgősen változtatnunk kell rajta.
shelleyyoung.jpg

Észre kell vennünk, hogy ahogyan a Földnek is van egy külső környezete, amit tisztán kell tartanunk (friss levegő, tiszta vizek), ugyan úgy kell tisztítanunk, illetve tisztán tartanunk szervezetünk belső környezetét. A Föld vízhálózatához hasonlóan bennünk is futnak folyók, patakok (artériák, vénák, nyirokrendszer), melyek kapcsolatban állnak testünk minden egyes sejtjével.

Vérünket, szöveteinket, szerveinket enyhén lúgos állapotban kell tartanunk, a vér esetében ez az érték 7,365 a pH skálán. Az akváriumos hasonlat jól megvilágítja, hogy milyen fontos szerepe van a külső és belső környezet egyensúlyának. Ha az aranyhal megbetegszik, nem orvoshoz visszük, hanem lecseréljük a vizét. Testünk sejtjeinek állapotát azok külső környezete határozza meg. Minden egyes sejtünk „testünk óceánjában úszik”, egészségük érdekében fenn kell tartanunk az ideális környezetet. Ahogyan az ideális testhőmérséklet is 36,5 C fok körül van, úgy testünk ideális pH-jának is 7,365 körül kell lennie. Kicsiny eltérés ezekben az értékekben már komoly zavarokhoz vezet (gondoljunk csak a pár fokkal magasabb testhőmérsékletre, mondjuk egy 41 fokos lázra).

Testünk minden funkciója savakat termel szervezetünkben (légzés, izzadás, vizeletképződés, széklet képződés, stb.). Ha ezeket a káros savakat nem sikerül semlegesítenünk, szervezetünk belső pH egyensúlya felborul és megjelennek az első tünetek. Vérünk pH-egyensúlyának fenntartása prioritást élvez szervezetünk részéről, annak ugyanis kicsiny változása is halálos kimenetelű lehet.

A szervezet belső pH-egyensúlyának fenntartásában különösen fontos szerepe van az elfogyasztott folyadéknak. Egyre több ásványvízen látjuk feltüntetni a pH értéket, s ez azért van, mert a folyadék pH értéke alapvető fontosságú. Fontos, hogy olyan folyadékokat fogyasszunk, melyek pH értéke közel áll szervezetünk pH-jához.

Az elsavasodott szervezet legfontosabb tünetei:
100_puriphyt.jpg
-    fájdalom, gyulladások
-    kiütéses bőr
-    fáradtság, allergia
-    más súlyos, krónikus betegségek: cukorbetegség, autoimmun betegségek, rák, stb.

Ha szeretnénk elkezdeni szervezetünk lúgosítását, az első lépés, hogy kellően hidratáljuk azt, tehát fogyasszunk minél több enyhén lúgos folyadékot. Az ilyen típusú vizet könnyedén előállíthatjuk, ha Purify cseppeket adunk a vízhez. Ha szervezetünk megfelelően hidratálttá válik, minden szervrendszerünk működése javulni fog, és sejtjeink úgy élhetnek, mint hal a vízben.

Kezdjük tehát azzal a lúgosítást, hogy igyunk meg minél több Purify cseppekkel lúgosított vizet, s ezzel ráléptünk arra az ösvényre, mely a lúgos, egészséges szervezethez vezet.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!