Shakespeare-t idézni soha nem unalmas, és mindig nagyon tanulságos.

Hogy is írta? ”A természet kegyelmét ontja bőven: a fűben, a virágban és a kőben.” A fákat vajon kifelejtette? Nos, koránt sem.

A valóságban a fák nagy része erősen mérgező. Minden asztalos tudja, hogy akácfát forgácsolni csak védőmaszkban lehet. Aki Karácsonykor gyönyörű, piros bogyós, tüskéslevelű magyal ágat visz be a lakásába dísznek, tisztában van vele, hogy a növény minden része mérgező, a piros bogyóból 20-30 db halált okozhat? Arról már korábban írtam, hogy a tiszafa minden része szintén mérgező.

Persze tudjuk, hogy vannak csodálatos fáink is, ilyenek a gyümölcsfák. Csak Európában ezer féle almafaj létezik (ehhez képest milyen szegényesek a piacaink), de az almafajták számát a világon több mint húszezerre (!!!) becsülik.

http://www.drtihanyi.hu/uploads/tree.jpg


Én mégis egy fáról írnék bővebben, ez pedig a hársfa.

Teának a kislevelű hárs alkalmas, valamint ennek rokona, az európai vagy más néven holland hárs. Könnyű gyűjteni, mert a virágot a fellevéllel együtt kell leszedni.

Az ezüst, vagy más néven magyar hárs teája emberi fogyasztásra nem alkalmas. Van azonban vele egy ennél is nagyobb baj. Az ezüsthárs nektárja mannózt tartalmaz, ami egy olyan cukorféleség, amit a méhek lebontani nem tudnak, így elpusztulnak tőle.

A méhekkel egyébként is komoly gondok vannak. Az utóbbi öt évben Angliában a méhek 80%-a elpusztult, melynek pontos okát nem tudjuk.

Kínában kézzel kell a körtefákat beporozni, egyenként, virágonként, mert több Magyarországnyi területről szintén kipusztultak a méhek! A méhek nélküli világ szörnyű jövőképpel fenyeget.

Webáruház: https://webshop.drtihanyi.hu/
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!