Régi legenda, talán nem is igaz, hogy a hajótörést túlélt lakatlan szigetre kievickélt emberek egy palackba helyezték segélykérő üzenetüket, azután ezt a tengerbe dobták, abban bízva, hogy majd egyszer valaki talán kihalássza, és a segítségükre siet.

Nem tudom hányan menekültek így meg és hány palack úszkál még az óceánokban, de egy biztos: minden ilyen palack egy kicsit olyan, mint egy időkapszula (üzenet egy régi korból a mának).

Hasonló üzenetet hordoztak a hatvanas években még érintetlen szigetek, ahol évezredek óta pár ezer ember él, a környezetükkel nem nagyon kerültek kapcsolatba, életmódjuk arra emlékeztet, amit őseink is élhettek kb. ötvenezer évvel ezelőtt.

Ilyen kis hely volt a Trobriand-szigetek, pár száz kilométerre Pápua Új-Guineától. 1969-ben Kitava és munkatársai átfogó vizsgálatokat végeztek a szigetlakókon, akik kb. 25 ezren voltak. Közülük 2300 fő a 60-95 év közötti korcsoportba tartozott. Kitava főleg ez utóbbi csoportot tanulmányozta, különös  figyelmet szentelve az idős korban megjelenő betegségek előfordulási gyakoriságára.

A tanulmány igen megdöbbentő adatokat szolgáltatott. A szigeteken élő idős korosztályokban ismeretlen volt a hipertónia, a stroke, az infarktus, a pangásos szívelégtelenség, az elbutulás, és a kövérség.

A lakosok kizárólag gyökérzöldségeket (manióka, yam, édesburgonya, tápióka) fogyasztottak, valamint a gyümölcsök közül a banánt, papayát, ananászt, mangót, görögdinnyét, tököt, guavát, kókuszdiót, ezen felül pedig nem túl sok halat ettek rendszeresen.
 
Az összes kalória bevitelük kevesebb, mint 0,2%-át tették ki a „nyugati” élelmiszerek (tejtermékek, cukor, gabonafélék, alkohol). Táplálékukat megvizsgálva vitaminokban, rostokban nagyon gazdagok voltak, teljes zsírfogyasztásuk alacsony volt (20%) és az is a kókuszra jellemző laurinsavból állt. Alultáplál egyént egyet sem találtak.

Az idős lakosok igen aktív életet éltek, a haláluk oka leggyakrabban fertőző betegség, baleset (kókuszpálmáról való leesés) volt, illetve a nagyon időseknél a halál előtt pár nappal erős gyengeség, fáradékonyság volt megfigyelhető. A só bevitelük rendkívül alacsony volt, a nyugati mennyiségek egy hatoda (napi 2-3 gramm).

A mi őseink is valami hasonló étrenden élhettek, de 50-60 ezer évvel ezelőtt alig egy-kétszázezer ember élt a világon, míg mára ez a szám már erősen közelít a hétmilliárdhoz.

Ezt a rengeteg embert ma állati protein gyárakkal kell etetni (nagyüzemi marha, sertés, baromfi, stb. telepek, tojásgyárak), ill. hatalmas gabona alapú monokultúrák biztosítják a szénhidrát bevitelt.

Amíg pár százezer ember élt a Földön, sok betegség a fajunk számára ismeretlen volt. Most, hogy közel hétmilliárdnyian vagyunk, kiváló tenyésztelepet képezünk számtalan baktérium és vírus számára, így betegségeinknek se szeri, se száma.

Ha a Föld lakossága nem néz szembe a túlnépesedés problémájával, akkor hamarosan a megtermelt javainkat fel fogják falni az egészségügyre (betegségügyre) fordított költségek és cserébe rossz minőségű, szenvedésekkel teli életet kap a többség. De a maga kis harcét mindenki megkezdheti: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan.”

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!