A gyakori vizelés (vagy polyuria), amikor gyakrabban érzünk vizelési ingert, mint normál esetben, nem csak kellemetlen lehet, hanem valamilyen lappangó betegség tüneteire is utalhat. A legtöbben beletörődnek ebbe az állapotba, mert nem gondolják, hogy komolyabb okok is lehetnek mögötte, mások pedig éppen azért nem fordulnak orvoshoz, mert félnek attól, hogy esetleg valami komolyabb betegség állhat a tünetek mögött.

A gyakori vizelés lehet a sok folyadékfogyasztás eredménye is, de a magas koffeintartalmú, illetve alkoholos italok fogyasztása is okozhatja. Terhesség alatt is gyakran előfordul, amikor a megnagyobbodott méh nyomja a húgyhólyagot.

A vizelet a vesékben keletkező fölösleges anyag, mely a kiválasztás során távozik a szervezetből. A vizeletet a vesék a húgyvezetékeken keresztül juttatják el a húgyhólyagba, ahol összegyűlik, majd a vizelés során kiürül a szervezetből.

A normál vizelet tiszta, világos színű, karbamidból, húgysavból és vízből és inokból áll. Egyes betegségek hatására más vegyületek is megjelennek a vizeletben, pl. cukorbetegség során cukor, vesebetegség során albumin, sárgaság esetén pedig epe pigmentek.

Egy átlagos felnőtt kb. 1-2 liter vizeletet ürít 24 óra alatt. urinary.png

A vizelés folyamata meglehetősen összetett, több izom összehangolt mozgása és a központi, illetve perifériás idegrendszer kontrollja révén megy végbe.

Kis gyerekeknél a vizelés még nem akaratlagos cselekvés, 3-5 éves kortól azonban azzá válik, így képesek lesznek kontrollálni a folyamatot.

A gyakori vizelési inger nem egyenlő az inkontinenciával, amikor a beteg nem képes megtartani a vizeletét, bár ez utóbbi lehet a gyakori vizelés oka és a kettő együtt is járhat.

Ha a sűrű vizelési inger rontja az életminőséget, vagy olyan megmagyarázhatatlan tünetekkel jár, mint a hátfájás, hányás, láz, fáradtság, hidegrázás, véres vizelet, stb., akkor érdemes azonnal orvoshoz fordulni. A gyakori vizelés oka lehet pl. vesegyulladás is, ami kezelés hiányában vesekárosodást okozhat. Ha a baktérium bejut a véráramba, akkor életveszélyes állapot is kialakulhat.

A sűrű vizelés leggyakoribb okai a cukorbetegség, a terhesség és a prosztata problémák.

Egyéb okok lehetnek:

-    szorongás
-    bizonyos gyógyszerek: pl. vízhajtók
-    stroke
-    prosztatagyulladás
-    megnagyobbodott prosztata
-    vesegyulladás
-    tumor a medencében
-    cisztitisz (hólyaggyulladás)
-    húgyhólyagrák
-    vesekő
-    inkontinencia
-    divertikulitisz
-    a medence sugárkezelése

Mivel a vizelés egy meglehetősen összetett folyamat, csak a szakember tudja eldönteni, hogy szervi, neurológiai vagy pszichés okok állnak a gyakori vizelés mögött.

Egyes ételek (melyek irritálják a húgyhólyagot) kiiktatása a táplálkozásból segíthet csökkenteni a tüneteket: koffein, alkohol, csokoládé, fűszeres ételek, mesterséges édesítők. A magas rosttartalmú ételek fogyasztása csökkentheti a felfúvódást, ami rossz hatással lehet a túlműködő húgyhólyagra.

Javasolt étrend-kiegészítők:

-    D-mannóz
-    Tőzegáfonya
-    Vad kékáfonya
-    Prostate Health

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!