William Faulkner-t idézve: ”A múlt nem halott, sőt el sem múlt.”

A Hodgkin limfómás betegek prognózisa a nagy dózisú sugárkezelés és a kombinált kemoterápia következtében az elmúlt 25 évben döntően megváltozott. A korábban halálos betegség gyakorlatilag gyógyíthatóvá vált (a tíz éves teljes túlélés meghaladja a 80%-ot!).

A hosszú távú túlélés lehetővé tette számunkra, hogy a kései szövődményeket feltérképezzük. Sajnos vannak ilyenek. Az egyik a második malignitás, azaz újabb rosszindulatú elváltozás megjelenése a szervezetben, a másik pedig a szívbetegségek megnövekedett gyakorisága. Most csak ez utóbbi problémával foglalkozunk.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szív és érrendszeri betegségek gyakorisága 3-5-szörösére növekszik a Hodgkin kórból gyógyultak közt.

Ennek oka pedig a betegség gyógyításában használt sugárterápia és a kombinált kemoterápia.

Sokáig úgy gondolták, hogy a szívizomzat a sugárkezeléssel szemben rezisztens (ellenáll), de mára már világossá vált, hogy ez nincs így. Ezeknél a betegeknél a koszorúerek betegségei gyakoribbak (több az infarktus, a koszorúerek görcsös állapota – angina) és a gyógyításkor használt stentek elzáródása (koszorúerekbe beültethető rugalmas fémhálók, amik a szűkült eret feltágítják és megakadályozzák azok visszaszűkülését) 80%-kal gyakrabban záródnak el.

A mási fő ok a kombinált kemoterápia következménye. Az antracyclin vegyületek ebben döntő szerepet játszanak, különösen akkor, ha az összdózis meghaladja a 480mg/négyzetmétert.

http://www.drtihanyi.hu/uploads/mountain.jpg

Ez pedig szinte minden esetben így történik, amikor a kemoterápiás protokollt végigviszik. A kemoterápiás koktél másik fő komponensét a vinca alkaloidák képezik, amik szintén kardio-toxikusak. Ezek a gyógyszerek elsősorban magát a szívizomzatot károsítják.

A szívizom károsodás mértéke egyénenként erősen változó, de figyelmen kívül nem hagyható! Az így kialakult szívizom károsodás gyógyítása jelenleg nem megoldott.

Mit tehetünk ennek tudatában?

Mindenekelőtt helyes életmóddal, táplálék kiegészítőkkel próbáljuk meg csökkenteni a nem kívánatos hatásokat.

Ha a vércukor és koleszterin triglicerid értékeink normálisak, akkor a koszorúerek betegsége számottevően csökkenhet.

Ezért fogyasszunk Omega E-ssentials-t, SuperGreens-t és NADP koenzimet tartalmazó Biolight cseppeket, ne hízzunk el, a dohányzás pedig tilos! Ha a legkisebb szívpanaszt észleljük, forduljunk mielőbb kardiológushoz!

Webáruház: https://webshop.drtihanyi.hu/
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!