Lehet, hogy ezért volt…

Butább nem volt, mint a Homo Sapiens, ezt bizonyítja agyának mérete, mely nagyobb volt, mint a miénk. Fizikailag kiváló testfelépítéssel rendelkezett, kiváló vadászok voltak. A tápláléka túlnyomó többségét valóban a hús tette ki. Ez ugyan nem jó, de talán egy faj eltűnéséhez kevés.

Viszont a közelmúltban a régészek egy nagyon érdekes tényre figyeltek fel.

Számtalan olyan Neandervölgyi csontvázat találtak, amelyeken súlyos gyógyult vagy részben gyógyult csonttörések voltak megfigyelhetők a bordákon, a kar csontjain, az arc csontjain, de még a koponyacsonton is. Viszont nem találtak egyetlen olyan csontvázat sem, ahol a láb csontjainak a legkisebb sérülése is jelen lett volna. Hogy lehetséges ez? Nyilván nem arról van szó, hogy az ő lábuk soha nem törött el a vadászat vagy a harc közben.

Ennél sokkal súlyosabb ügy áll a dolog hátterében.

Valószínű, ha egy társuk a lábát törte és nem tudott önerejéből tovább menni, akkor egyszerűen otthagyták a csoport tagjai és nem segítettek neki haza jutni. Hiányzott belőlük a szolidaritás! A Homo Sapiens hazavitte a lábtörött társát is, még ha csak később már csak a tűz őrzésére és gyűjtögetésre, gyermekek felügyeletére volt alkalmas az illető.

Első látásra úgy tűnik, a Neandervölgyiek stratégiája volt az ésszerűbb (hadd hulljon a férgese), de az élet erre alaposan rácáfolt. A betegek soha nem terhek egy társadalomban, hanem túlélésünk zálogai. A gyengébbel, esendőbbel szembeni szolidaritás volt az a plusz, ami fajunkat a Neandervölgyi ember fölé emelte és ezért vagyunk most mi itt.

Mindenkinek tudatában kell lenni, hogy az egészség múlandó dolog és előbb utóbb valamennyien meg fogunk betegedni. A szolidaritás az a minőség, amit mindig szem előtt kell tartanunk. Ez a túlélésünk záloga!