Egy friss kutatás szerint az omega 3 halolajnak fontos szerepe lehet az időskori látásvesztés megelőzésében. Az omega 3 zsírsavakban gazdag halolaj (pl. lazac, makréla, tonhal) védelmet nyújthat a leggyakoribb időskori szembetegséggel szemben.
Kutatók 65 év feletti idősek táplálkozását vizsgálták és megállapították, hogy azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak tenger gyümölcseit, ritkábban fordul elő az ún. AMD (age-related macula degeneration), mely a retina sejtjeinek pusztulását okozó betegség.
Erre a szembetegségre egyelőre nincs gyógymódunk. Azoknál azonban, akik hetente legalább kétszer fogyasztanak a fent említett ételekből, jelentősen kisebb a betegség kialakulásának valószínűsége.
Köztudott, hogy az omega 3 zsírsav segít megvédeni a retina sejtjeit a káros napsugárzástól, aminek főleg idős korban van nagy jelentősége.
A kutatásba 2400 65 és 84 év közötti idős embert vontak be és egyértelműen megállapították, hogy az omega 3 fontos szerepet játszik az AMD megelőzésében, illetve lassítja a már kialakult betegség lefolyását.
Talán emlékeznek Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger c. kisregényére, ahol az öreg Santiago minden reggel megivott egy bögrényi halolajféleséget, ami a kikötő mellett egy nagy edényben volt és bárki ingyen fogyaszthatott belőle. Ennek tulajdonította ő is, hogy annyi év tengeri halászat után sem romlott meg a szeme, nem úgy, mint másoknak. Mikor a regény íródott a tudomány még semmit sem tudott az omega 3 zsírsavakról és azok jótékony hatásairól. A művész intuíciója sokszor évekkel, évtizedekkel megelőzi a tudományt.

„Egész életemben szúrta a szememet a kora reggeli napsütés - gondolta. De azért még mindig jól látok. Alkonyatkor bele tudok nézni egyenesen a napba, és nem feketedik el előttem a világ. Pedig délután nagyobb ereje van a napnak… Azon kívül minden nap megivott egy bögre cápamáj olajat a nagy vashordóból, amely a közös szerszámos kamrában állt. A halászok java része utálta a cápamáj olaj ízét….jót tett a nátha ellen, mindenféle meghűlés ellen, meg aztán jót tett AZ EMBER SZEMÉNEK IS.”
A mű 1952-ben készült el, bizony akkor az omega 3, AMD, infarktus, stroke, stb. összefüggéseiről még a tudomány mit sem sejtett.
A kutatás vezetője mindenkinek azt ajánlja, hogy rendszeresen fogyasszon omega 3 zsírsavakban gazdag halolajat, mivel a fenti jótékony hatásokon felül számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik: segít csökkenteni a vérnyomást, a kóros szívritmuszavarok kialakulását, csökkenti a koleszterint és a szívinfarktus kialakulását.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!