Szálljunk le a magas lóról!

A középkorban a dolog vérre ment. Nem tudhatjuk hány ezer, tízezer füvesasszony végezte máglyán, mert hát mit is csinálhatott éjfélkor az erdőben, mint hogy boszorkány szeánszon vett részt?

Pedig szerencsétlen csak azért volt éjjel az erdőben, mert megfigyelte, megtanulta, hogy bizonyos gyógynövények ilyenkor leszedve hatásosabbak. A megfigyelés nagyon pontos volt!

Ma már tudjuk, hogy bizonyos szárazság tűrő növények napi savritmussal (crassulecean acid metabolism, röviden CAM) rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy éjszaka ezek a növények nagyméretű vakuólumaikban jelentős mennyiségben savakat, főleg almasavat raktároznak el, ami a Ph-t erősen savas irányba tolja. Nappal a sav eltűnik a vakuólumokból, és ezzel összefüggésben a növény Ph- értéke is megemelkedik (lúgos lesz).



Ezzel a tulajdonsággal leginkább a pozsgás növények rendelkeznek. Ilyenek pl. a kaktuszok, aloe félék, a kövirózsák, a varjúháj félék stb. A varjúhájféléknek 500 fajtáját ismerjük, pl. az illatos varjúháj nagyon megbecsült gyógynövény. Már a vikingek is használták, 1725-től a hivatalosan is elismert gyógynövény. Ezek a növények igen takarékosan bánnak a vízzel, tizedannyit párologtatnak, mint a többi növényfajták.

Tehát a régi vajákosoknak, füves asszonyoknak igazuk volt. Bizony nem mindegy a gyógynövények igen meghatározó hányadánál, hogy nappal, vagy éjjel szedik le, mint ahogy az sem mindegy, hogy melyik hónap melyik napjai a legkedvezőbb időpontok.