A játék zsírra megy

Amikor fehérjét fogyasztunk, akkor az emésztés során ezek a fehérjék szétesnek aminosavakra (ideális esetben) vagy nagyon rövid, néhány aminosavból álló töredékekre. Így szívódnak fel és azután a szervezetünk sejtjeiben ezekből az aminosavakból teljesen új fehérjék szintetizálódnak. Pontosan olyanok amilyenekre szükségünk van. „Csodálatos dolog, csodásabb nem is lehet, bármit is egyél meg egyenlő lesz veled”. Ez volt a nagy rejtély, ami a még a felvilágosodás korabeli kémikusokat is izgatta.

Azok az aminosavak, amiket a szervezet nem tud hasznosítani, azok cukorrá alakulnak át és úgy hasznosulnak, mintha cukrot ettünk volna (a folyamat neve: glukoneogenezis = cukor újragyártás). Ez a legdrágább módja a szénhidrátok bevitelének, és ebből is világosan látható, hogy a fehérjék kalória tartalma megegyezik a szénhidrátok kalória tartalmával.

Az ajánlott napi fehérje bevitelünk általában 0,7-1 g/testsúlykilogramm. Bizonyos betegségekben (leggyakrabban vesebetegségek) ezt a bevitelt akár 0,4g/tskg-ra is le kell csökkenteni. Aminosavakat azonban szervezetünk is tud szintetizálni nyolc kivételével. Ezért ezt a nyolcat esszenciális aminosavaknak nevezzük (ezek: Izoleucin, Leucin, Lizin, Metionin, Fenil -alanin, Treonin, Triptofán,Valin).

A fehérjéket nem raktározzuk, hanem beépítjük szöveteinkbe. A legnagyobb beépítő az izomszövet.
A szénhidrátokból sem tudunk sokat elraktározni. A máj maximum 120g glikogént (összetett szénhidrátot) képes elraktározni, és egy keveset az izomszövet is. A szív, az agy és a vesék óránkét 10 g szénhidrátot fogyasztanak, tehát 10-12 óra alatt a glikogén raktárainkat le tudjuk nullázni. Ezért kell naponta 135g szénhidrátot okvetlenül elfogyasztanunk (ez nem cukrot jelent, hanem összetett szénhidrátokat, keményítőket), amikből a szervezet csak lassan szabadítja fel a cukrot, éppen amennyire szüksége van.

Ha a szénhidrát fogyasztásunkat ez alá a szint alá csökkentjük, akkor is a fent említett három életfontos szerv számára a szervezetünk biztosítani fogja a megfelelő mennyiségű cukrot, méghozzá úgy, hogy a saját izom fehérjéit kezdi el lebontani a már említett módon, s ebből készíti el a szükséges cukormennyiséget létfontos szerveink számára.
 
A harmadik nagy játékos a zsír. Ez az egyetlen  formája a kalóriák szinte korlátlan elraktározásának. A zsírok kétszer annyi kalóriát tartalmaznak, mint a szénhidrátok. A táplálékkal bevitt zsírok is kisebb zsírsavláncokká bomlanak, majd felszívódva (egy bonyolult mechanizmus révén) a májban újra szintetizálódnak. Ami nem kell, az feleslegként a zsírsejtekbe kerül, melyből  negyven-ötven milliárd van a testünkben, de a nagyon kövér emberekben a zsírsejtek száma akár 400 milliárdra is emelkedhet. 

Ezért van az, hogy ha valaki nagyon meghízott, de azután lefogy, akkor is őt „lefogyott kövér embernek” kell tartanuk, aki, ha nem vigyáz a diétájára, nagyon hamar visszahízik, hiszen a zsírsejtjeinek a száma nem csökkent, csak ezek a sejtek kiürítették a fogyás során bennük lévő zsiradék nagy részét. Ha sok fehérjét eszünk, abból cukor lesz, a cukorból pedig zsír, de visszafelé ez nem működik. A zsírból az ember nem képes fehérjéket szintetizálni és cukrot sem. Minden feleslegesen bevitt kalória a „zsírtóban” végzi, amiből könnyen fejlődhet ki a „zsírtenger”. 

Vajon nincs itt beépítve egy fék, ami gátat vethetne ennek a folyamatnak?

Valószínűleg van és ezek a leptineknek nevezett molekulák. Ezek „mondják meg” az agynak, mekkora a testünk. Ez a finom szabályozó mechanizmus azonban könnyen elállítódhat, és ekkor  már a test zsírtartalmának a növekedését nem fékezi semmi sem, csak a saját tudatunk.
 
Az elhízás tehát súlyos betegség. Nagyon komolyan kell vele foglalkozni. A mai modern táplálkozásunk  az elhízás betegség meleg ágya. Ne faljuk fel se „Amerikát”, sem mást, inkább csak együnk mértékkel. Minél természetesebb egy táplálék, annál kevésbé hizlal, annál egészségesebb, sőt, annál finomabb. Változtassunk! Most, azonnal!