Amióta Beyoncé nevét összefüggésbe hozták a Lemon Detox diétával, azóta jelentősen megnőtt az érdeklődés a program iránt. A Master Cleanse-ként is ismert méregtelenítő étrend már majdnem 50 éve ismert és több variációja is létezik. Hatékonyságát a szervezetben felgyülemlett méreganyagok lebontásának köszönheti, ami rövid távú fogyást eredményez, ezért népszerű tavaszi méregtelenítő kúra.

A Master Cleanse áttekintése

A Lemon Detox kúrát érdekes módon a gyomorfekély gyógyítására használták először. A diéta megalkotója, Stanley Burroughs Tisztítókúra felsőfokon című könyvében arról ír, hogyan próbálta ki a Master Cleanse diétát egy olyan betegen, aki már három éve szenvedett gyomorfekélytől. Más megoldás híján a beteg felkereste Stanleyt, aki a tisztítókúrát javasolta neki. 11 nap elteltével a páciens teljesen meggyógyult, orvosai legnagyobb döbbenetére. Ezt követően számos esetben sikerült hasonló eredményeket elérnie. 

A The Master Cleanse Experience címmel megjelent könyvében Tom Wolohsyn röviden megemlíti a Master Cleanse kúrán átesett betegeinek tapasztalatit és betekintést nyújt annak egészségre gyakorolt előnyeibe, mint például a jobb alvás, pozitív szemléletmód, az elme tisztasága és a szenvedélybetegségektől való mentesség.  Szorgalmazza a naplóvezetést, ami az eseményeket követi nyomon és későbbi felhasználásra szolgál referenciaként, a kúra újbóli alkalmazásánál. 

A Master Cleanse alapelve az, hogy egy betegség kezeléséhez takarítást kell végezni szervezetünkben. A táplálkozástudomány számára egyértelművé vált, hogy a helytelen táplálkozás, negatív mentális hozzáállás és nem megfelelő testmozgás felelős a méreganyagok felhalmozódásáért. Ezért önmagában a kúra nem elegendő, csupán az első lépése az egészséges életmód melletti döntések sorozatának. Az egészséges táplálkozás, rendszeres testmozgás, valamint a stressz csökkentése mind elengedhetetlen tényezők a Master Cleanse diétával elért eredmények fenntartásához.

Felkészülés

Egy méregtelenítő kúrán átesni olyan, mint a maratonra készülni. Aki nem tartja szem előtt a céljait, könnyen találja magát az út szélén állva, a kételyei áldozataként. Tom Woloshyn ezzel a példával ösztönzi azokat, akik először vágnak bele a Master Cleanse diétába, első kézből ismerve a mellékhatásait. Az eredmény meghatározása a következő lépés, miután megállapítottuk, hogy hol tartunk, és mit szeretnénk elérni.
Woloshyn szerint néhányan vegetáriánus étrendre térnek át, mielőtt a diétába kezdenének, mivel ez kevésbé megterhelő a szervezetnek és megkönnyíti a kúrára történő váltást. A rendszeresen kávét vagy szénsavas italokat fogyasztók számára javasolt a „káros szenvedélyek” fokozatos csökkentése, valamint a B5 vitamin szedése a koffeinmegvonás által előidézett fejfájás kialakulásának megelőzésére. 

Szervátültetésen átesettek és immun szupresszáns gyógyszereket szedők nem végezhetik el a kúrát. Woloshyn arra figyelmeztet, hogy a tisztítókúra serkenti az immunrendszert, miközben hatékonyan gátolja a gyógyszerek hatását, ez a kombináció pedig valószínűleg az átültetett szerv kilökődéséhez vezet.

Így végezzük a Master Cleanse kúrát

A Lemon Detox kúra egy tisztító program, ami arra ösztönöz, hogy legalább tíz napon át csak a citromból, tiszta juharszirupból, cayenne-i borsból és vízből készült limonádét fogyasszuk. Az ital elkészítéséhez keverjük össze a hozzávalókat és naponta legalább 12 pohárral fogyasszunk. Igyunk minden alkalommal, amikor éhségérzetünk van.
Minden reggel és este vegyünk be hashajtót, vagy a reggeli hashajtó helyett fogyaszthatunk sós vizet is. Azonban ügyeljünk arra, hogy naponta legalább három székletürítést végezzünk, így biztosítva a bélfalakon felhalmozódott salakanyagok kiürítését.

Minden esetben frissen fogyasszuk a limonádét és ne tegyük ki a mikrohullámú sütő által okozott károsodásnak, ami minimálisra csökkenti annak hatékonyságát. Minden sikeres nappal közelebb kerülünk az evés lelki igényének legyőzéséhez, ami önbizalmat és egyfajta kontrollérzetet nyújt és tovább motivál a diéta folytatására.

A diéta befejezése éppen annyira kritikus, mint az elkezdése. A kúrát követő első napon narancslevet fogyasszunk. A második napon már megengedett a zöldség- és erőlevesek fogyasztása. A harmadik naptól ehetünk gyümölcsöt és zöldséget. Figyeljünk arra, hogy egyszerre ne együnk túl sokat és igyunk sok vizet. Lassan térjünk csak vissza a szokásos étrendünkre és kerüljük a húst, halat, tejet és tojást.

A Master Cleanse diétát követően javasolt megfontoltan étkezni. A kúrával elért eredmények biztos alapot adnak a régi szokások megváltoztatásához és a betegségekről mentes életmód megkezdéséhez.

A limonádé recept

Stanley Burroughs eredeti receptje fantasztikus eredményeket hozott közel 50 éven át. 

A program célja az emésztőrendszer 10 napos „vakációra küldése”. Stanley Burroughs kimondottan ellenzi a kiegészítők és vitaminok szedését a kúra során, mert az megzavarja a szervezet működését. Továbbá a citrom és juharszirup tartalmazza a kúra során szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat. 

További hiba a víz arányának megváltoztatása az eredeti recepthez képest, ami értelmetlenné teszi a minimálisan elfogyasztandó mennyiség meghatározását. Ne feledjük, hogy a bármilyen változtatással is élünk, a kúránk nem lesz annyira sikeres, mintha hűen követnénk az eredeti Master Cleanse programot és a limonádé receptet.

Stanley Burrough könyvében szereplő, egy adagnyi recept a következő:

-    2 evőkanál citrom vagy lime leve
-    2 evőkanál valódi juharszirup
-    1/10 teáskanál cayanne bors
-    300 ml víz (ízlés szerint hideg vagy meleg)

Figyelem! Kalóriatartalmát tekintve ez a diéta a „null” diétának felel meg (max. 300 Kcal lehet a napi energia bevitel, ha jól számolom). Ez nem veszélytelen. Kb. húsz évvel ezelőtt a null diéta elfogadott volt az elhízott betegek kezelésében, ha más kísérő betegségük nem volt. A veszélyei miatt ezt mindig kórházban végezték. A jojó effektus és a hirtelen halálesetek megugrása miatt azonban mára már nem alkalmazzuk. A hashajtót kifejezetten ellenzem és a só bevitel is elégtelen. Megfelelő pótlásáról gondoskodni kell (3-4 g/nap nátrium klorid!). A fehérje mérleg negatív (gyakorlatilag fehérjét sem tartalmaz), tehát ez a diéta biztos izomtömeg csökkenéssel is jár. Figyelem! Ez nem csak a perifériás izmokat, hanem pl. a szívizmot is érintheti! A csontjaink is élnek, nekik sem tesz jót. Ásványi anyagokból is elégtelen. Hiányoznak belőle a jóféle zsírsavak is. A zsírok bontásából képződő ketontestek elégetésére áll át az agy, mert a máj szénhidrát raktárai 12 óra alatt kimerülnek és az izmok raktárai is csak 5-6 napra elegendő szénhidráttal rendelkeznek. A ketózis nem túl jó a szívnek és a májnak sem.

Nem javaslom, de hát Beyoncé nevével szemben mit is tehetnék? Bemutatom, kommentálom, mert ha nem veszek róla tudomást, attól még a jelenség létezik, a nagy név pedig sokaknak hamis biztonságérzetet nyújt. Filozófiámmal ellentétes, de elképesztően divatos. És veszélyes!  

 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!