Az agy több koleszterint tartalmaz, mint a szervezet más szervei. Megfelelő mennyiségű koleszterin hiányában az agy nem tud megfelelően működni, ezért saját magának kell előállítani a szükséges koleszterint.

Az agy koleszterin hiánya olyan betegségekkel van kapcsolatban, mint az Alzheimer-kór, és más, neurodegeneratív állapotok. Kutatók felfedezték, hogy a cukorbetegség hatással van az agy koleszterintermelésére. Azt már korábban is tudtuk, hogy azok a gyógyszerek, amik jelentős koleszterinszint csökkentésre képesek, a betegek egy részében komoly depresszióra is hajlamosíthatnak.

Forrás: Joslin Diabetes Center, Cell Metabolism journal

Jól ismert dolog, hogy az inzulin és a cukorbetegség fontos szerepet játszik a máj koleszterin termelésének szabályozásában. A vérben keringő koleszterin legnagyobb mennyisége ebből a forrásból származik. Azonban korábban senki nem gondolt arra, hogy az inzulin és a cukorbetegség fontos szereppel bír az agy koleszterin termelésében is. Ezzel az új felfedezéssel könnyebben modellezhető a cukorbetegségből adódó neuropátia (a cukorbetegség miatt kialakuló idegkárosodás).

Emellett közismert az is, hogy a cukorbetegek hajlamosabbak a depresszióra, memóriazavarra, étkezési rendellenességekre. Ezek a szövődmények is jól magyarázhatók az új felfedezés segítségével.

A kutatók egérkísérletekben bebizonyították, hogy az inzulin hiány egyértelműen hatással van az agy azon területeire, melyek a koleszterin termeléséért felelősek. Amikor az inzulin hiányban szenvedő egereknek inzulint adtak, a koleszterin termelés folyamata helyreállt.

Emellett a kutatás szintén egyértelmű kapcsolatot mutatott az agy csökkent koleszterin szintézise és az étvágy megváltozása között. Amikor az egereknél csökkentették az agy koleszterin termelését, az állatok elkezdtek egyre többet enni és ezáltal súlyuk is gyarapodott.

A cukorbetegség kezelése, a vércukorszint folyamatos kontrollálása tehát rendkívül fontos dolog, hiszen maga a cukorbetegség is egy meglehetősen összetett betegség, mely a szervezet számos területén okoz működési problémát. Az életmódváltás, a megfelelő táplálkozás mind-mind szerves részét képezik a cukorbetegség kezelésének.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!