Ezt a mártást, amely Katalóniából származik, tíz perc alatt elkészíthetjük. Egy szelet pirítós kenyérrel és egy pohár borral, valamint felkarikázott, friss paradicsommal elfogyasztva, egy kis ideig úgy érezhetjük magunkat, mintha a mediterrán vidék beköltözött volna az otthonunkba.

A mártás neve: Alioli. Ez a katalán szó a mártás két alapvető összetevőjére, az olíva olajra és a fokhagymára utal.

Kell hozzá négy gerezd fokhagyma, amit a hámozás után kőmozsárban kevés sóval jó alaposan összezúzunk. Ezután két tojás sárgáját hozzátesszük és összekeverjük egymással. 

Az egészet egy másik tálkába helyezzük és  kis sebességre kapcsolt bot mixer használata mellett vékony sugárban folyamatosan olíva olajat csurgatunk hozzá. 

Öt percen belül krémes mártásunk lesz, amihez még két evőkanálnyi frissen facsart citrom levét is hozzákeverjük, de csak a legvégén. A tojás sárgája opcionális, akár ki is hagyható a mártásból. Az eredeti, ősi Alioliban nincs is tojás sárgája.

Ezt kenjük a meleg pirítós kenyérre és erre tegyünk még rá egy két karika friss paradicsomot is.
 
Egy pohár könnyű fehérborral fogyasztva kiváló és egészséges, legalább kétezer éve ismert és kedvelt harapnivalóhoz jutunk kevés erőfeszítés árán. 

Váljék egészségükre!

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!