A gyömbér

De ugorjunk egy kicsit vissza az ókorba. Mithridatész Eupator, Pontusz királya (még Róma felemelkedése előtt) elkészített egy kb. ötven komponensből álló csodálatos gyógyitalt, amit magyarul csak teirék-nek neveztek (theiraca görög szóból származtatva). Állítólag minden betegségre gyógyírt jelentett, de pontos összetételét mára már elfelejtették, igaz, akkoriban is titokban tartották. Az azonban biztos, hogy a gyógyital  egyik alapvető komponense a gyömbér volt.

Hatalmas értékét az adta, hogy a középkorban a „kor Viagrájának” tartották.
 
A nagy, londoni pestisjárvány idején IV. Henrik király a város polgármesterének a gyömbért ajánlotta, mint a pestis legjobb ellenszerét (jellemző a király realitás érzékére, hogy azt a gyömbért ajánlotta, melyből egy kiló két felnőtt birka árával ért fel, XVI. Lajos feleségének is azt rótták fel bűnéül, hogy mikor az éhes nép kenyeret követelt, ő azt mondta: „ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot?” Persze az igazság az, hogy ezt nem ő mondta, hanem egy hercegnő  és nem akkor, hanem tíz évvel korábban, de jó ürügy volt arra, hogy őt is lefejezhessék, mint uralkodó férjét).

A gyömbéres mézeskalács ma is kiváló csemege, főleg az angolszász területeken. A szerecsendió, a szegfűszeg, a gyömbér, a fahéj és a bors pedig gazdaggá tette Hollandiát (az oszmán hódítások miatt, mikor a hagyományos karaván utak bezáródtak, a kontinenst a híres Kelet Indiai Társaság látta el ezekkel az akkor is méreg drága fűszerekkel).
 
Ha egy dl  mézbe egy hüvelykujjnyi gyömbért reszelünk és naponta ebből egy teáskanálnyit elfogyasztunk, akkor hatékonyan védekezhetünk az őszi-téli időszakban oly gyakori hörghuruttal szemben.

Vajas mézbe keverve még hatékonyabb és finomabb csemege.