Az alma a selyemúton érkezett Európába, mert őshazája a mai Kazahsztánban volt. Nem véletlen, hogy ennek az országnak a fővárosát úgy hívják, hogy Alma Ata, azaz az „alma atyja”.

Persze egy ilyen régóta ismert gyümölcs esetében több nép és akár többször is magával hozhatta az almát kontinensünkre. A baszkoknál a legérdekesebb, akik a kelták leszármazottjainak tartják magukat, hiszen az ő nyelvükön az alma neve sagara. A latinban malus, a görögben mailea a gyümölcs neve.

Ahol már a szőlő nem terem meg, mert a klíma túl hűvös hozzá, ott az alma válik a meghatározóvá. 

A walesiek ősi törvénykönyve egy kifejlett almafa árát egy borjú árában határozta meg. A görög mondákban a Heszperidák kertjében álló almafát egy sárkány őrizte és Héraklésznak azt kellett elpusztítania, hogy megszerezze az almákat.

Ahogy a szőlőnek és a bornak külön istene volt (Dionüszosz, ill. Bachus), úgy az almának is külön istennője volt, Pomona.

„Ab ovo usque ad mala”

Sokszor idézzük a rómaiak vacsoráit lezáró híres mondás első felét „ab ovo” (=a tojástól), de nem szoktuk idézni a második felét: „usgue ad mala”, azaz „a tojástól az almáig”, mert a lakomákat mindig tojással kezdték és almával fejezték be. Ez olyan szabály volt, amit Apicius szakácskönyve szerint megszegni soha nem lehetett.

Ma kb. ezer féle alma fajtát ismerünk a világon. Nálunk a választék nagyon szerény, jó, ha 4-5 féle almát ismerünk és fogyasztunk: Jonathan, Starking, Idared, Jonagold, Golden,  Birs, Húsvéti Rozmaring (ki találkozott vele az utóbbi húsz évben?).

apple_6.jpg

Az USA-ban az etalon a Granny Smith. Ott egyébként John Chapman személyében tisztelik az alma atyját, akinek még gúnyneve is van számtalan dalban. Ő Johnny Appleseed, magyarul Almamag Jancsi. 

A Delicious fajta a világon a legelterjedtebb, nálunk Strakingnek hívják.

Az alma modern korunknak is szimbóluma, pl. New York a „Big Apple” (nagy alma), vagy a világ legsikeresebb számítógép gyártójának is Apple a neve. A Beatles lemezeit is az Apple kiadó terjesztette el az egész világon. 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!