Ötzi, a több mint ötezer évvel ezelőtt gleccserbe fagyott „jégember” számtalan információval lát el minket nap, mint nap. A legújabb kutatások kimutatták, hogy Ötzi teli hassal, jóllakottan halt meg. Mint az ismeretes, egy hátába fúródott nyílvessző okozta halálát, de nem azonnal halt meg, súlyos sebével még el tudott menekülni, majd megfagyott. 

Gyomrában egy ősi búzafaj (alakor) főtt magjait találták meg, valamint zerge, kőszáli kecske és gímszarvas húsát. Ezen felül gyümölcs maradványok, kisvirágú füzike, lenmag is előkerültek a gyomrából. Ma már azt is tudjuk, hogy tavasszal halt meg, a búzát azonban nyílván ősszel takarították be. Tehát már akkor is képesek voltak annyi búzát betakarítani és tárolni, ami még tavasszal is kitartott. Kb. 45 éves, erős izomzatú és 165 cm magas férfi volt. 

Bélparaziták gyötörték (ostorférgességben szenvedett), a DNS vizsgálatok alapján valószínűleg Lyme kórban is szenvedett (kullancsok okozta bakteriális fertőzés). Előrehaladott érelmeszesedése és három darab epeköve is volt, ami bizonyára sokszor gyötörhette őt étkezései alkalmával. Barlangban vagy kémény nélküli házban élt, mert a tüdejében nagyon sok lerakódott korom részecskét találtak.

Nem volt elhízott, sokat mozoghatott, mert ízületei előrehaladott kopásra utaló elváltozásokat mutattak. Foggyökérhártya gyulladás is gyötörte.

Bizony hasonló nyavalyákkal küszködött, mint egy mai 45 éves ember. Pedig ha valaki, ő tényleg a paleolit kor embere volt. Ha valaki, akkor ő aztán tényleg paleolit étrenden élt.
 
Ami meglepő az az epekövesség, amit még ma is a jólét betegségének tartunk, valószínűleg teljesen hibásan, és az érelmeszesedés, ami úgy látszik, a paleolit korban is megbetegített bárkit (tehát ez sem csak a jólét betegsége, mint azt tévesen sokáig hittük). 

Ötzi népcsoportja az osztrák és olasz Alpokban élt, az európai ember ősét tisztelhetjük személyében. Akkoriban a klíma nagyon hasonló volt a mostanihoz.
 
(PNAS Sci USA 2002. 12594-12599) 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!