Mindig mindent el lehet rontani. Miközben Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás 2-3kg, ami elképesztően kicsiny mennyiség, addig Baja és környékén ez az érték 37kg/fő/év.

Ennek alapján azt várnánk, hogy nyilván abban a térségben az infarktus és a stroke okozta halálozás számottevően alacsonyabb, mint az ország más részein. Nos, ez koránt sincs így. Mi lehet ennek az elmaradt jótékony hatásnak az oka?

Hiába egészséges a halhús, hiába fogyasztanak ott sokkal többet belőle, mint az ország más részein, a siralmas eredmény oka a következőkben jelölhető meg.

1, A legjobb halat is tönkre lehet tenni vastag panírban, forró olajban vagy zsírban kirántva. Ilyen hőmérsékleten rengeteg transz zsírsav keletkezik, melynek káros hatása bőven felülmúlja a halban lévő omega 3 zsírsavak jótékony hatását.

2, A zsíros halászléra, amibe 6 tojásos tészta kerül, és sokan nagy karéj kenyeret esznek hozzá, ugyan ez elmondható.

3, „A hal úszni akar” – hangzik el a közismert viccben. Tehát gyakran ezekhez az ételekhez nagy mennyiségű borfogyasztás társul, pedig a bor és egyéb alkoholok fogyasztása napi 10g tiszta alkoholra számítva (egy pohár bor) még előnyös lehet, de az felett már kifejezetten káros.

4, Az elhízás, a mozgásszegény életmód, a dohányzás mind-mind könnyedén közömbösíthetik a halfogyasztás jótékony hatását.

{$up_uri}bh.jpg


Illúzió tehát azt hinni, hogy egyedül egy tényezőt kiemelve a sok közül eredményesen küzdhetünk a szív-, és érrendszeri betegségekkel szemben.

A recept a következő: napi 40 perc mozgás, bármi, ami jól esik, napi 30-40 dkg zöldség fogyasztása, könnyű párolt halhúsok, szárnyasok, a szénhidrátok kerülése. A napi szénhidrát bevitel soha ne haladja meg a 130g-ot, az alkoholfogyasztás csak nagyon mérsékelt legyen, de az sem baj, ha nincs, a has körfogat férfiaknál legyen 102cm alatt, bármilyen magas az illető, míg nőknél 88cm alatt. Ne dohányozzon, még passzívan se!

Az étrend átalakításában nagy segítséget jelentenek a korszerű étrend-kiegészítők: a 49 zöldség kombinációját tartalmazó SuperGreens, az omega 3-6-9 és tiszta omega 3 készítmények, a zöldárpa csíra kivonat, Green magma, stb.

Ne feledjük: legjobb a bajokat megelőzni.

Az utóbbi 40 évben a kardiológia fejlődése 8 életév pluszt nyújtott az embereknek, de ennek a 8 évnek a 67%-a az életmód változás következményeként adódott, és a fennmaradó 33%-ot köszönhetjük csak a gyógyszereknek, pacemakereknek, szívműtéteknek, stenteknek, stb. Sajnos pl. az onkológia vonatkozásában ez messze nem mondható el. Össztársadalmi szinten az onkológia 3 hónap pluszt adott az emberiségnek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a rákbetegek 3 hónap plusz időre számíthatnak, sokan meg is gyógyulhatnak végleg, de össztársadalmi szintem mégis csak ez az eredmény a valóság.

NOW Omega 3 halolaj kapszula

http://betegsegek.drtihanyi.hu/uploads/om3.jpg



SuperGreens vásárlás

http://www.drtihanyi.hu/uploads/body_sgph_promo_HUN.jpg

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!