Az ember átlagos zsírmentes, azaz tiszta testtömege tényleges testsúlyának a 75%-a.Ennek a zsírmenetes testtömegnek a 70%-a víz, 20%-a fehérje és 10%-a ásványi anyagokból áll. Normális körülmények között a zsírszövetben mintegy 150 ezer kalóriát raktározunk  el, míg a fehérjéinkben (mely kb. 14 kg) grammonként négy kalória van. A fehérjék tehát kb. 56 ezer kalóriát tartalmaznak.

Ha a fogyás során annak mértéke eléri azt a szintet, amikor a zsírmentes testtömeg kb. 30%-a is lecsökken, akkor a kötőszövetek súlyos károsodása valószínű, tehát a bőr kollagén tartalma lecsökken, a bőr rugalmassága elvész és spontán sebek keletkeznek a legkisebb mechanikus ingerre is (decubitusok, felfekvések kialakulása).

Ha a zsírmentes testtömeg mennyiségének a csökkenése eléri a 10%-ot, akkor már az immunrendszer működése súlyosan károsodik, ha pedig a zsírmentes testtömeg lecsökken 40%-kal, akkor valamilyen fertőzés következtében szinte biztos, hogy a legjobb antibiotikus kezelés mellett sincs a betegnek esélye a túlélésre.

Normális körülmények között szervezetünk az energiát a zsírokból és a szénhidrátokból nyeri, de ha valakit hirtelen, nagy fizikai trauma (pl. közlekedési baleset) ér, akkor  a szervezet az izomzatból történő fehérjék lebontásából nyeri az élethez okvetlenül szükséges energiát, nem pedig a zsírokból. weightloss66.jpg

Bonyolult hormonális okokkal magyarázzák, miért is van ez így, minden esetre ilyen poszttraumás állapotokban ennek kivédése érdekében gondoskodni kell arról, hogy a fehérje bevitel igen magas legyen (1,5g/tskg).

Nem fordítunk kellő figyelmet az ásványi anyagokra, pedig ezek megfelelő pótlása szintén nélkülözhetetlen. Megfelelő vitamin és ásványi anyagok pótlása nélkül nem lehet megóvni a fehérje raktárainkat (izomzatunkat) a leépüléstől.

Ha valaki csak szimplán diétázik, akkor természetesen elsősorban a zsírszövet mennyisége kezd leépülni és csak másodlagos a vázizomzatból történő kalória felhasználás (de ekkor sem elhanyagolható ennek mértéke!).

Ezért a jó fogyókúra alacsony kalória tartalmú, alacsony szénhidrát tartalmú és sok fehérjét tartalmazó diéta kell, hogy legyen, megfelelő vitamin és ásványi anyag pótlás mellett. A fehérje vesztést a fogyókúra alatti rendszeres fizikai edzés is megelőzheti, ha a nyomelemekkel és vitaminokkal való ellátásunk jó.

Ezért a jó  minőségű fogyókúrás étrend-kiegészítők bizony vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok.

A fehérjék aminosavakból épülnek fel (20 féléből), melyek közül pl. az  arginin és a leucin kifejezetten elősegíti az izomzat felépítését, a glutamin pedig erős antioxidáns hatással is rendelkezik (ezáltal az immunrendszer működését is hatékonyabbá teszi).

De ha valaki krónikus vesebetegségben szenved, akkor a glutamin bevitelnek kevesebbnek kell lennie, mint 0,3gr/tskg/nap, mert különben a veseelégtelenség kialakulását kockáztatjuk. Az ásványi anyagok sokaságából most csak a cink szerepét szeretném kiemelni, melynek az ajánlott napi dózisa 100-150mg. A cink nélkülözhetetlen a fehérjék szintéziséhez, a DNS és az RNS szintézise is súlyos zavart szenved cink hiányban.

Úgy hogy hirtelen kialakuló balesetek után ill. ennek hiányában pusztán csak fogyókúra céljából történő kalória megszorítás időszakában is nagy figyelemmel kell lenni a fent leírtakra. Sokat segíthetnek nekünk ebben a jó minőségű étrend kiegészítők:

-    Mega Food One Daily

Sportolók "kényszerű fogyasztásakor" is ennek figyelmen kívül hagyása a ringben vagy más súlycsoportos sportokban (pl. súlyemelés) nagyon megbosszulhatja magát.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!