Egy friss kutatás szerint fizikailag aktív életvitellel jelentősen csökkenthető annak a génnek a szerepe, mely a zsírszövet, valamint az elhízás kialakulásáért felelős (FTO gén). A kutatás vezetője szerint tanulmányuk azt bizonyítja, hogy az FTO gén aktivitása akár 30%-kal is csökkenhet azok között, akik rendszeresen sportolnak, mozognak.

A tanulmány legfontosabb mondanivalója abban rejlik, hogy nem nyugodhatunk bele a gyaFTO génkran hangoztatott mondatba: „nekem azért ilyen az alakom, mert rossz géneket örököltem”. A genetika természetesen meghatározó lehet ennek vonatkozásában, de koránt sem jelent azt, hogy egy „rossz” génekkel megáldott egyén nem lehet sportos külsejű, normál testsúlyú, ezáltal pedig egészséges.

Aki tehát úgy érzi, azért nem megfelelő a testalkata, mert génjeibe kódolva van az elhízás, mozogjon még többet, táplálkozzon még egészségesebben, ezáltal pedig váljon egészségesebbé, mint azok, akik kevésbé hajlamosak az elhízásra.

Tekintsen erre a tulajdonságára úgy, mint egyfajta adományra, hiszen nagyon sokszor tapasztalhatjuk, hogy azok, akik genetikailag „szálkás” testtel rendelkeznek, kifejezetten egészségtelen életmódot folytatnak: nem megfelelően táplálkoznak, vagy alig mozognak.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!