A sokféle diéta (népszerű vagy csak felkapott diétás program) mind mást és mást mond, de a legegyszerűbb, ha megvizsgáljuk a tényeket. Ha a napi kalória szükséglet kevesebb, mint 30%- a szénhidrát, akkor a szervezet a saját fehérjéit kezdi el lebontani és cukorrá alakítani. A folyamat neve glükoneogenezis.

Ha a napi kalória bevitel során a szénhidrátok mennyisége meghaladja a 30-35%-ot, akkor a szénhidrát többletet a szervezet igyekszik megszűntetni a lipogenezissel, azaz a szervezet zsírt készít a felesleges cukrokból, amit azután a zsírraktárakban tárol.
 
Amikor szénhidrát bevitelről beszélünk, akkor természetesen nem az egyszerű cukrokról van szó, mert ezek nagyon jelentős inzulin kiválasztást provokálnak, ami egyáltalán nem jó, hanem az összetett szénhidrátokról, keményítőkről beszélünk. Ezek pedig a zöldségekben, gyökerekben, vad gyümölcsökben hántolatlan gabonafélékben (pl. barna rizs, rozs, stb.) lelhetők fel leginkább. A glikémiás indexük alacsony, belőlük a cukor csak lassan, enzimatikus bontás útján szabadul fel, ezért az inzulintermelést nem provokálják, így ennek káros következményei elmaradnak (farkas éhség,  elhízás, később cukorbetegség).

Az egyszerű szénhidrátok nagyon édesek, míg az összetett szénhidrátok nem. 

Miért van az, hogy a szervezet éppen az egyszerű szénhidrátok fogyasztását jutalmazza az intenzív édes ízzel? 

Ennek a gyökerei a messze régmúltban keresendők. Kb. 10-20 ezer évvel ezelőtt egyszerű szénhidrátokhoz hozzájutni nagyon nehéz volt. A cukor előállítását még nem ismerték, az akkori gyümölcsök mai ízlésünknek aligha felelhettek meg. Kicsik voltak és nagyon fanyar ízűek. Mai formájukat és ízüket az évezredes nemesítéseknek köszönhetik, akkor természetes formájukban nem ilynek voltak.

A méz nehezen, sok veszély árán megszerezhető édes csemege volt. A méhészet nem létezett, a kaptár kirablása a teljes méh kolónia pusztulásával járt.

Az édes, egyszerű szénhidrátok a hirtelen, rövid ideig tartó erőkifejtések során hasznosak. Ebben pedig elődeinknek sokszor volt részük (vadászat, harc, menekülés a túlerő elől).

Néprajzos kutatók megállapították, hogy a mai Indonézia területén még elszórva élő természeti népeknél a legfőbb halálok az erőszakos halál. A civilizáció fejlődése éppen abban mérhető le, hogy az erőszak okozta halálesetek, a társadalmi szerveződések következtében, még a háborúkat is beleértve, nagyon jelentős mértékben lecsökkentek.

Az édes ízt tehát az evolúció, a „fuss az életedért elv” alapján „jutalmazza”, mind  a mai napig. A változás az evolúció szempontjából túl gyors volt, ezért fizetünk most metabolikus szindrómával, cukorbetegséggel, ha csak tudatosan nem változtatunk ezen.

Az igaz, hogy az ember feltette magát a tápláléklánc tetejére, de közben a hordák feloszlottak, a kőbaltát laptopra cseréltük, és aki úgy próbál ma étkezni, mintha egy barlanglakó közösség tagja lenne, az nagyon súlyos árat fizethet ezért (zsírok, húsok,belsőségek - infarktus, stroke, rák). 

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!