Tudjuk, hogy a fogyókúrák többsége kudarccal végződik, 10 emberből 9 az átmeneti fogyást követően záros határidőn belül visszaszedi a leadott kilókat, rosszabb esetben korábbi testsúlyát is felülmúlja.

Azok a diéták, melyek drasztikus kalória megvonással érik el a testsúly csökkenését, rövid távon sikeresek, hiszen a szervezet kénytelen a zsírraktárakhoz nyúlni, azonban jegyezzük meg, hogy nem lehet egy életen át koplalni!! Az ilyen típusú diéták ráadásul rendkívül egészségtelenek is és nem egyszer súlyos mellékhatásokkal is járnak.

Könnyedén megismerhetjük azokat, akik ilyen módszerekkel fogynak, hiszen bőrük kitágul, fakóvá válik, izomzatuk leépül, hajuk hullani kezd, és ha még sikerül is elérniük egy alacsonyabb testsúlyt, egészségtelen ember benyomását keltik. Kis idő elteltével pedig törvényszerűen kialakul a jo-jó effektus, hiszen a kalória megvonás ideje alatt a szervezet a megfelelő tápanyagmennyiség hiányában átáll egy magasabb hasznosítási szintre, melynek eredményeként normális mennyiségű tápanyagbevitel mellett is elkezd raktározni a zsírszövetekbe. Ezzel kialakul egy ördögi kör, hiszen immáron normál kalóriamennyiség mellett is megindul a hízás. bioslifeslim6.jpg

Sajnos az emberek többsége hajlamos elindulni a kisebb ellenállás irányába, ez azonban szinte mindig kudarccal jár. Könnyebb heteken át éhezni, mint rendszeresen sportolni, egészséges ételeket enni és bizonyos szabályokat betartani.

A hosszú évek tapasztalatai egyre inkább azt mutatják, hogy a valóban sikeres és tartós fogyás titka az alacsony szénhidrát és magas rostbevitelben rejlik.

Ez a szabály azonban a modern ember életében általában felcserélődik, hiszen a legtöbben a szükséges napi rostmennyiség felét sem fogyasztják el, míg éhségüket legtöbbször szénhidrátokkal csillapítják. Gondoljunk csak a sok péksüteményre, a reggeli kakaós csigára, a pogácsákra, pizzákra, sajtos rudakra, gyümölcsös párnákra, stb. Az ilyen típusú étrendben kódolva van az elhízás.

Tanulmányok tömkelege rámutatott arra, hogy a rostok egyértelműen segítik az egészséges fogyást azáltal, hogy csökkentik az étvágyat, telítettség érzetet biztosítanak, emellett segítik az emésztést, csökkentik a glükóz felszívódását, ezáltal szabályozzák a vércukorszintet. Rostok hiányában a szénhidrátok gyors vércukorszint emelkedést provokálnak, ami gyors inzulin kiválasztódást eredményez. Mindez arra sarkalja a szervezetet, hogy kezdje el a tápanyagok raktározását.
Ráadásul általában azok az ételek, melyek sok rostot tartalmaznak, egészségesebbek is, ilyenek pl. a zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, stb.

Nem véletlen, hogy a magas rosttartalmú Bios Life Slim fogyókúrás ital különleges népszerűségnek örvend, hiszen segítségével fokozatosan megvalósítható az egészséges és tartós fogyás.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!