Gondolhatták sokan az elmúlt hét hóförgetegei után. Nálunk, ahol gyönyörű szőlők  teremnek, mézédes görög és sárgadinnyék, almák, barackok, ropogós cseresznyék, meggy, eper, számtalan finom zöldség, gabonák, burgonya, kukorica. Felsorolni sem lehet csak kiemelni néhányat a legfontosabbak közült.

Hát, ha nem is Szibéria, de annak egy is darabkája, pl. az Uszuri környéki tajga nagyon is hasonló jellemzőkkel bír. Akkor miért van ez a nagy különbség, ami az ottani és az itteni flóra és fauna vonatkozásában tapasztalható?

Ehhez egy kis időutazás szükséges, hogy megértsük. 

A régészet különleges ága az archeobotanika. Azt vizsgálja, hogy milyen volt a növényzet pl. a Kárpát-medencében az újkőkorszakban, a rézkorban, a bronzkorban, a vaskorban, ill. pl. a Római Birodalom idejében.

Tényleg, milyen is volt?

A csiszolt kőkorszakból fennmaradt növényi maradványok, a mogyoró, a vadalma, a szamóca, a fekete bodza, a csucsor elterjedt voltára utaltak. Csak úgy, mint ahogy ma a tajgában.

A rézkori maradványok (Balaton-Losinje kultúra) leletei már beszédesebbek. Megjelenik a köles, a kis magvú lencse és a bükköny. Csak úgy, ahogy a tajgában. A bronzkorban (urnamezős kultúra időszaka) a köles mellett már megtaláljuk az árpát, a zöld muhart és előbukkan a leletek közt a tönkölybúza is. Csak úgy, mint a tajgában. 

A vaskorban (kelták, Hallstatt kultúra) valami egészen új dolog bukkan fel a leletek közt: a szőlő magja (ez már nincs a tajgában!). A rómaiak idejében  a Dunántúlon már dominál a búza, a rozs, a szőlőmagok sokfélesége. Probus császár ediktuma alapján az egész Dunántúlon itáliai szőlőfajtákat telepítenek, melyek ma is megvannak (pl. az olasz rizling nevét Raetia tartományról kapta, de ilyen élő kövület a kéknyelű is). 

E mellett megjelenik a cseresznye, a meggy, az almák és körték, a  kerti zöldségek sokasága. Csak úgy, mint Itáliában (az akkor erősen mocsaras, ingoványos Alföld a Birodalom határain kívül esett). A honfoglalás után a zöldségek és gyümölcsök fajta gazdagsága bármelyik európai országgal (talán Itáliát és a frankok hazáját kivéve) egyenrangúnak volt mondható. 

A török hódoltság elhozta a barackokat, a dinnyéket, a paprikát, majd utána nyugatról bejött a kukorica, a burgonya, a dohány is.

Az i-re a pontot a reformkori nagy folyamszabályozások tették fel. Ekkortól az Alföld fajtagazdagságban hamar felzárkózott a csapadékosabb, de szelesebb Dunántúlhoz, míg mennyiségi téren azt felül is múlta. 

Bizony, ez a Magyarország nevű „kert” több évezredes, tudatos, szívós emberi munka eredménye. Erről persze az időjárás boszorkány konyhájában mit sem tudnak. A klíma maradt kontinentális, de a táj már rég nem hasonlít az Uszuri környéki tajgához.

Csodálatos kert épült fel itt az évezredek alatt,  ennek alapján akár a mediterráneumban is érezhetnénk magunkat. Valóban,  tajgába oltott cseppnyi mediterráneum. 

De jusson ez eszünkbe, mikor csak három évente (de akkor csodásan) teremnek sárgabarackfáink, mert a többit elviszi a tavaszi fagy. Ha olykor el is fagy a meggy és a cseresznye, vagy ha lecsap ránk a márciusi hóvihar, ne feledjük,  ezt itt tajga volt, a klímája ma is kontinentális (hideg tél, meleg nyár, ingadozó és szélsőséges csapadékeloszlás). Ennek ismeretében,  mint csodákra, úgy tekintsünk szőlőhegyeinkre,  gyümölcsös kertjeinkre, rétjeinkre, tágas legelőinkre, hatalmas búzatábláinkra.   

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!