Egy norvég tanulmány kapcsolatot talált a halfogyasztás és a növekvő mentális készségek, egy holland tanulmány az omega-3 fogyasztás és a szellemi hanyatlás csökkenése, míg egy új-zélandi tanulmány a vér omega-3 zsírsav szintje és a pszichés egészség között.

Mind a három tanulmány megjelent az American Journal of Clinical Nutrition 2007. novemberi számában.

A norvég tanulmány 2000 70 és 74 év közötti idős embert vizsgálta, a vizsgálatban résztvevők fele nő, másik fele pedig férfi volt. A tanulmány azt mutatta, hogy azok, akik naponta több mint 10g halat fogyasztottak, szignifikánsan jobb agyi funkciót mutattak, mint azok, akik kevesebb halat ettek. Minél nagyobb mennyiségű halat fogyasztottak naponta, annál jobb teszt eredményeket produkáltak.

A tanulmány összességében tehát megállapította, hogy az omega-3 halolaj fontos szerepet játszik az agyi funkciók működésében idős embereknél.

A holland tanulmányban 800 50 és 70 év közötti alanyt vizsgáltak. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akiknél a tanulmány kezdetén a vér omega-3 zsírsav szintje magasabb volt, lassabban következett be a szellemi hanyatlás a következő 3 évben.

Az omega-3 zsírsavak, más néven n-3 PUFA-k (hosszú láncú, többszörösen telítetlen zsírsavak a láncvégtől számítva 3 szénatomnyira dupla kötéssel) főleg a halakban, tengergyümölcseiben találhatók. A legfontosabb típusai: DHA, EPA, ALA. DHA és EPA nagyobb mennyiségben található a halakban, pl. lazac vagy makréla. Az ALA a zöldségekben, magokban, mogyoróban, spenótban, lenmagolajban, dióban található.

Az új-zélandi tanulmányban összesen 2400-an vettek részt, 15 év feletti életkorral. A résztvevőktől vérmintákat vettek, majd teszteket töltettek ki velük, melyek a mentális és pszichés egészségük állapotát vizsgálta. A kutatás erős kapcsolatot talált az omega-3 fogyasztás és a pszichés állapot között, azaz minél többet fogyasztunk belőlük, annál jobban fogjuk érezni magunkat.

NOW Omega-3 felnőtteknek

{$up_uri}nowom3.jpg



NOW Omega-3 gyermekeknek

{$up_uri}nowdha.jpg

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!