Korunk „elhízás járványát” nem érthetjük meg addig, amíg ennek a három tényezőnek a szerepét nem tisztázzuk.
A cukor
Az ember által ösztönösen keresett íz az édes. Az elmúlt két évszázad a cukor diadalmenete volt. Ahogy nőtt az egy főre eső cukorfogyasztás, úgy növekedett az elhízottak száma is. Az elhízás a cukorbetegség előszobája.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden elhízott ember rövidebb, hosszabb időn belül cukorbeteg lesz!
A gabonaféleségek amúgy sem túl egészségesek, de ehhez a modern gabonapiac még bőségesen hozzátette a cukrot is. A különböző gyors, tejbe keverhető gabona és kukoricapelyhek több mint a felét a cukor képezi, amit különböző színű és aromájú formákban hoznak forgalomba nagy dobozokban. Mindennek a tetejében azt sugallják, hogy az így tíz másodperc alatt elkészített reggeli egészséges. Kevés ártalmasabb tévhit van ennél, de a gabonaipar lobbi ereje lehengerlő.
A zsír
A zsír önmagában nem jó ízű, leginkább íztelen. Viszont egy csomó íz anyag igen jól oldódik a zsírban, így átvéve azok ízét már szívesen fogyasztjuk. Egy gramm zsírban kétszer annyi kalória van, mint egy gramm cukorban. A magasan feldolgozott élelmiszerek rengeteg rejtett zsiradékot tartalmaznak (felvágottak, sajtok, virslik, kolbászok, stb.). A zsíros étel elfogyasztása csak akkor lehetséges, ha mellette kellő mennyiségű ballaszt is van az étrendben. A legjobb ballasztanyagok a szénhidrátok. Tehát, aki sok zsírt eszik, az egyben sok szénhidrátot is kénytelen ezzel együtt elfogyasztani.
A só
Só nélkül a magasan feldolgozott élelmiszerek döntő többsége egyszerűen ehetetlen. A só nélküli kenyér íze borzalmasan rossz, de a só nélküli kolbászok, sajtok is szinte fogyaszthatatlanok. Még az édes sütemények sem jók, ha nincs bennük só. A só iránti vágyakozásunk a sóvárgás kifejezésben is jól tetten érhető.
A gyümölcsökhöz és s zöldségekhez azonban egyáltalán nem kell só, és a burgonya és a kukorica is só nélkül könnyen megszokható és jól fogyasztható. Az olajos magvak sózása is teljesen felesleges. A dió, a mogyoró, a pisztácia, a tökmag, stb. mind-mind kiválóak önmagukban is, nem kell sózni őket. Só hiány a szervezetben csak szigorú vegetáriánus étrend mellett alakulhat ki, aki húst is eszik, annál nem. Jól ismert a növényevő állatok takarmányának sózása, amit ha a gazda elmulaszt, akkor az állatok akár megeszik az istállót is. Valószínű, az első ehető dolog, amivel az emberek már a kőkorszakban is kereskedtek, az a só volt.
A sóhoz könnyű hozzászokni, és ma már az ajánlott mennyiség 3-4-szeresét fogyasztja el az, aki napjaink szokásos étrendjét fogyasztja. De a só sokat segít nekünk, hiszen világosan megmutatja, mik azok az élelmiszerek, amik számunkra valóban természetesek, mert ezekhez, mint már az előbb néhány példán keresztül bemutattam, nem kell egy szemernyi só sem. Viszont az is igaz, hogy minél természetellenesebb egy ételünk, annál több só kell bele, ahhoz hogy megegyük. Jegyezzük meg: minél sósabb, annál rosszabb.
Ezek hárman borzasztóan erős szövetségesek, az elhízás birodalmának a pillérei. Nem elég egyet kiemelni közülük, hiszen láttuk, hogy az USA-ban a hetvenes években kibontakozó „fat free” mozgalom az „elhízás járványt” még tovább súlyosbította. Mind a három ellen egyszerre kell felvennünk a harcot, ha eredményt szeretnénk elérni.