A maitake gyógygombával az alábbi formában találkozhatunk a vele foglalkozó irodalomban: maitake, maitake D-frakció, maitake kivonat, béta-glükán. Tudományos elnevezése: grifola frondosa. A bokrosgomba egy ehető gombafajta, mely a Japán észak-keleti részén húzódó hegyekben őshonos. A maitake gyógygombát a világ több részén fogyasztják, a belőle nyerhető D-frakciót pedig étrend-kiegészítő formájában forgalmazzák. A bokrosgomba aktív összetevői a béta-glükánok, melyek speciális poliszacharidok.

Állatkísérletek és laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták, hogy a maitake gyógygomba kivonat kedvező hatással van az immunrendszer sejtjeire, éppen ezért több humán vizsgálat is arra keres választ, hogy milyen formában képes támogatni a rákgyógyítás folyamatát. Korábbi tanulmányok arra a következtetésre jutottak, hogy a bokrosgomba kivonat erősíti az immunrendszert és képes visszafordítani a tumor növekedését. Más tanulmányok szerint kedvezően befolyásolja a kemoterápiás készítmények hatását, valamint csökkenti azok mellékhatásait.

Fontos kiemelni, hogy egyelőre nincsenek egyértelmű bizonyítékok ezen kedvező hatásokra, mindenesetre a korábban elvégzett tanulmányok nagyon biztatók. grifola%2520frondosa%2520%2528maitake%25

A „maitake” szó japánul „táncoló gombát” jelent, mely kifejezés arra utal, hogy a gombát találó emberek örömtáncot lejtettek, amikor rábukkantak a természet ritka kincsére. A maitake D-frakciójának kutatása Japánban és az Egyesült Államokban a 80-as évek elején kezdődött.

A maitake gyógygomba és különösen annak D-frakciója béta-glükán nevű nagy molekulákat, ún. poliszacharidokat tartalmaz, mely más gyógygombákban is fellelhető. A poliszacharidok tehát nagy méretű, komplex molekulák, kisebb cukor molekulákból épülnek fel. Ezekről a molekulákról feltételezzük, hogy erősítik az immunrendszert, aktiválnak bizonyos sejteket és fehérjéket, melyek megtámadják a rákos sejteket (T-sejtek, makrofágok, természetes ölősejtek, interleukin-1-2). Egerekkel végzett kísérletekben ezek a molekulák több rákos daganat növekedését lassították.

A kutatások többségét Japánban végezték, egy 1997-es tanulmány igazolta, hogy a maitake D-frakciója erősítette a mellrákban szenvedő egerek immunrendszerét és gátolta a daganat terjedését. Egy 1995-ös tanulmány hasonló eredményre jutott májrákos egerek vizsgálatánál.

2002-ben Japánban különböző rákos betegségben szenvedő betegeknél alkalmazták a maitake gyógygombát a hagyományos kezelés mellett, mely több betegnél is javulást eredményezett.

A National Cancer Institute jelenleg egy I. fázisban lévő tanulmányt szponzorál, melynek során azt vizsgálják, hogy a béta glükánok javítják-e a rituximab hatását? A rituximab egy olyan gyógyszer, melyet bizonyos limfomák és leukémiák kezelésére használnak. Emellett más klinikai vizsgálatok is folynak a maitake gyógygombával.

Kapcsolódó étrend-kiegészítők:

- Ganoderma gyógygomba (reishi, pecsétviaszgomba)
- Cordyceps gyógygomba (kínai hernyógomba)
- Maitake gyógygomba (bokrosgomba, grifola frondosa)
- Shiitake gyógygomba

Forrás:

Cunningham-Rundles S, Lin H, Cassileth B. Are Botanical Glucans Effective in Enhancing Tumoricidal Cell Activity? American Society for Nutrition. J. Nutr. 2005. 135: 2919S.

Griessmayr PC, Gauthier M, Barber LG, Cotter SM. Mushroom-derived maitake PETfraction as single agent for the treatment of lymphoma in dogs. J Vet Intern Med. 2007;21:1409-1412.

Hong F, Yan J, Baran JT, et al. Mechanism by which orally administered beta-1,3-glucans enhance the tumoricidal activity of antitumor monoclonal antibodies in murine tumor models. J Immunol. 2004;173:797-806.

Ko YT, Lin YL. 1,3-beta-glucan quantification by a fluorescence microassay and analysis of its distribution in foods. J Agric Food Chem. 2004; 252:            3313-3318      .

Kodama N, Komuta K, Nanba H. Can maitake MD-fraction aid cancer patients? Altern Med Rev. 2002; 7:451.

Kodama N, Murata Y, Asakawa A, et al. Maitake D-Fraction enhances antitumor effects and reduces immunosuppression by mitomycin-C in tumor-bearing mice. Nutrition.2005; 21:624-629.

Konno S. Potential growth inhibitory effect of maitake D-fraction on canine cancer cells. Vet Ther. 2004; 5:263-271.

Memorial Sloan-Kettering Cancer Institute. Maitake. Accessed at: http://www.mskcc.org/mskcc/html/69294.cfm on June 10, 2008.

Nanba H. Activity of maitake D-fraction to inhibit carcinogenesis and metastasis. Ann NY Acad Sci. 1995;768:243-245.

Nanba H, Kubo K. Effect of maitake D-fraction on cancer prevention. Ann NY Acad Sci. 1997;833:204-207.

National Institutes of Health. Available at: www.clinicaltrials.gov. Accessed August 11, 2005.

PDR Health. Maitake. Accessed at: http://www.pdrhealth.com/drug_info/nmdrugprofiles/herbaldrugs/101810.shtml on June 10, 2008.

Talpur NA, Echard BW, Fan AY, Antihypertensive and metabolic effects of whole Maitake mushroom powder and its fractions in two rat strains. Mol Cell Biochem. 2002;237129-237136.

Tanaka H, Tsunematsu K, Nakamura N, et al. Successful treatment of hypersensitivity pneumonitis caused by Grifola frondosa (Maitake) mushroom using a HFA-BDP extra-fine aerosol. Intern Med. 2004;43:737-740.

US National Institutes of Health. Beta-glucan and monoclonal antibody 3F8 in treating patients with metastatic neuroblastoma. Accessed at: http://www.clinicaltrials.gov/ct2/show/NCT00492167 on September 8, 2008.

US National Institutes of Health. Beta-glucan and rituximab in treating young patients with relapsed or progressive lymphoma or leukemia, or lymphoproliferative disorder related to donor stem cell transplantation. Accessed at: http://www.clinicaltrials.gov/ct2/show/NCT00087009 on September 8, 2008.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!