1968-ban viszonylag nyugodtan szemlélődtek a járványügyi szakemberek, miközben az évszázad politikai értelemben legmozgalmasabb időszakát éltük. Pedig valahol, a távoli Hong Kongban egy kis lakónegyedben  a H2N2 csak madarakat fertőző influenza vírusának genetikai állománya kombinálódott egy másik influenza faj genetikai állományával (a jelenség neve antigén csuszamlás vagy antigenic shift) és az így kialakult H3N2 törzs rászabadult az emberiségre.

A járvány kitörésének  a napja pontosan 1968. július 13-ára esett.

A július nem  az a hónap, amikor számítani kell influenzajárványra, ezért a jelenség sok szakembert kezdetben nem izgatott, mások viszont nagyon is  komolyan vették ezt.

Gyanús, ha egy fertőző betegség, járvány rendhagyó módon viselkedik. A városállamban a járvány hat hétig tombolt, majd a következő hónapban elérte Indonéziát és Vietnámot, szeptemberre Indiát, Ausztráliát, októberben pedig már elérte az USA-t, Japánt és Dél-Amerikát.

1969 telének végén végigtarolta Európát is és a világon kb. 1-4 millió halálos áldozata volt a járványnak (a Szovjetunióból és Kínából csak nagyon megbízhatatlan adatok érkeztek). A vírus nem tisztelte az akkor még létező rendszerek határait, ezért az akkori hatóságok igyekeztek a jelenséget minél jobban elbagatellizálni.

Akkoriban már sok és jó antibiotikumaink voltak, sőt, a helyzet bizonyos értelemben kedvezőbb volt, mint ma (mert az antibiotikum rezisztencia még nem okozott akkora problémát, mint manapság), de a szakma szinte megtűrt módon még az utolsó pillanat előtt sikeresen legyártott hatszázezer adag vakcinát (Dr. Takátsy Gyula), amivel a járvány hazai tombolását részben sikerült megfékezniük.

És megdőlt egy  tévhit, miszerint, ha jó antibiotikumaink vannak, akkor az influenza nem veszélyes, mert a vírusfertőzést gyakran követő bakteriális fertőzések felelősek a szövődmények, így a halálesetek túlnyomó többségéért, tehát nem kell félni magától a vírustól. 

Sajnos a halálesetek többségét a vírus direkt módon okozta, nem pedig a másodlagos, bakteriális fertőzések.  

2013 januárjában a CDC járványügyi szükséghelyzetet rendelt el az USA néhány keleti parti államában. A járvány nem a szokott időben jelentkezett, hanem hónapokkal korábban és a H3N2 törzs (bizony a régi ismerős) bukkant fel megint. 

A jelenlegi vakcinák tartalmazzák ezt a komponenst, a gond az, hogy az oltás védő hatása csak 62%-osnak bizonyult az USA-ban. De az is igaz, hogy az oltottak, ha el is kapták a fertőzést, köztük haláleset egy sem volt.

Most éppen járványhelyzet van nálunk is. A fő bűnös a régi ismerős H1N1, mely az elmúlt három év valamennyi védőoltásának a részét képezte, és kb. másfél millió honfitársunk már elkapta ezt a betegséget korábban.

Ez tehát nem az igazi, a java még hátra van. A lakosság nagyobb része 1968 után született. A H3N2 pedig jön.  

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!