A kolosztrum kialakulása az emlősök fejlődésével egyidejű és az idők során folyamatosan alkalmazkodott környezeti körülményeinkhez.
Európában egy 1803-ból származó enciklopédia megerősítette jótékony tulajdonságait. Goethe és Schiller háziorvosa, Dr. Hufeland felismerte a kolosztrum nagyszerű tulajdonságait és használta betegei immunrendszerének megerősítésére. A II. világháború előtt vidéken köztudott volt, hogy betegség esetén a tehenészetekbe küldtek el egy családtagot, hogy megtudakolja, van-e frissen ellett tehén, amely kolosztrumot adhatna.
A colostrum egy olyan speciális étrend-kiegészítő, amely olyan anyagokat tartalmaz, melyek már szinte egyáltalán nem találhatók meg mindennapi étrendünkben. Mivel a születendő borjú a placentán keresztül nem kap immunglobulint a vemhesség folyamán, így az első immunizációt a kolosztrumon keresztül kapja meg. Ez a folyamat a születést követő első órákban átadott nagy mennyiségű immunglobulin és növekedési faktor.
Mero professzor, a finnországi Yvaskyla Egyetemről és egy tudóscsoport a Kiel Egyetemről bebizonyították, hogy a kolosztrum alkotóelemei az emberi bélrendszeren keresztül bejutnak a véráramba. Mivel a kolosztrum alkotóelemeinek szóban forgó DNS szekvenciái az ember és a szarvasmarha esetében azonosak, a kutatók azt is bizonyították, hogy ezek az elemek felszívódnak és hasznosulnak az emberi szervezetben is.
A kolosztrum kortól függetlenül minden ember számára adható. A szervezet meglévő hiányosságait kiküszöböli, az ellenálló képességet növeli és elősegíti a gyógyulási folyamatot.
Az előzőekben említetteket figyelembe véve a kolosztrum növeli a pszichikai és a fizikai teljesítőképességet és hozzájárul az egészséges életmódhoz.
Miért jó a gyerekeknek?
A gyermekek immunrendszerét a sorozatos fertőzések, betegségek természetszerűen legyengíthetik, fertőzéses gócokat hoznak létre. Sok kiskorúnak meglehetősen gyakran, akár heti rendszerességgel gyullad be a torka és ez újabb szövődményekhez vezethet. A hagyományos, tüneti gyógykezelés sok esetben nem segít az újra és újra megbetegedő gyermekeken. A kolosztrumot szedő gyerekek viszont ellenállóbbak lehetnek a fertőzésekkel szemben.
Telomeráz – „az örök” fiatalság forrása
A colostrum nem csak a fiatalok immunerősítésében játszik jelentős szerepet, az utóbbi években egyre többet hallani a telomeráz enzimről, amelyet szakemberek az „örök élet enzimjének” is neveznek.
A telomeráz enzim feladata az, hogy a sejtosztódás után a kromoszómavégződéseket helyreállítsa és meghosszabbítsa, így késleltetve az elkerülhetetlen sejthalált. A colostrum az egyetlen ismert anyag, amely tartalmazza a telomeráz enzimet. Ez azonban egyedül a folyékony kolosztrum termékben található meg.
Herpesz vírus vs. colostrum
A kolosztrum nagy mennyiségű laktoferrint tartalmaz, melyről tudjuk, hogy a vírusokat elpusztítja. A colostrum kedvező hatással bír herpesz esetén. Ilyenkor külsőleg és belsőleg is használjuk. Bő nemzetközi szakirodalom foglalkozik a herpesz vírus elleni jótékony hatásával.
Néhány szakvélemény nemzetközi kiadványokból:
A colostrum olyan vírus ellenes antitestet tartalmaz, amely virális kórokozókat támad meg. A colostrumban vírusellenes hatóanyagok széles skáláját találtuk meg. Ez a tanulmány az Amerikai Egyesült Államok Központi Fertőzéskutató Intézetében, Atlantában, Georgia Államban készült (CDC)
- Dr.E.L. Palmer, et.al.;Journal of Medical Virolog
A colostrum aspecifikus gátlótesteket tartalmaz, amelyek a felső légúti betegségek széles skálája, különösen az Influenza vírus ellen védelmet nyújtanak. A colostrumot a szakirodalom főleg az Ázsiából származó Influenza vírus ellen kifejtett különleges hatásáért méltatja, amely állati/emberi mutációból keletkezett.
- Dr.Shortridge, et.al.; Journal of Tropical Pediatrics
Humán klinikai tanulmány: A tehéntől származó és orálisan szedhető colostrumban található immunfaktorok hatásosak a bélrendszerben található betegséget okozó organizmusok ellen. A tehén colostrumában található immunglobulinok szedése új lehetőséget kínál a (vírus és bakteriális) antigének által okozott bélrendszeri megbetegedések passzív immunizációjára.
- Dr. R. McClead, et.al;Pediatrics Research
Csak a colostrumban található retinsav bizonyult hatékonynak és redukálta a Herpesz vírus kolonizációját. Teljes gyógyulás nem volt megfigyelhető, azonban a retinsav hatásosan redukálja a vírusszámot (100-10000 víruskópia/ml plazma). Ilyen vírusszám mellett már a szervezet immunrendszere is képes megakadályozni a tünetek megjelenését.
- Dr. Charles Isaacs, et.al.;Experimental Biology, Science
Klinikai tanulmányok igazolták, hogy a tehénből származó colostrum immunglobulin tartalma gátolhatja az allergiás folyamatok kialakulását, illetve csökkenthetik az allergiás reakciókat.
- Drs. Tortora, Funke & Cast, Microbiology
Kolosztrum - Kolosztrum
Super Colostrum - Super Colostrum
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!