Az ENSZ arra figyelmeztet, hogy a madárinfluenza vírus (H5N1) olyan területeken is megjelent, melyek korábban vírusmentes régióknak számítottak. A szakértők szerint ez a jelenség elsősorban a vándormadaraknak „köszönhető”.

Ázsiában a madárinfluenza vírus egy új, mutáns törzse terjed, ami Kambodzsában már legalább 8 halálos áldozatot követelt. A legutóbbi haláleset augusztus 14-én következett be, egy 6 éves kambodzsai kislányt halt meg madárinfluenzában. A vírus emellett megtalálható már Kínában és Vietnámban is. 

Az ENSZ szakemberei szerint a vándormadarak segítségével az elmúlt 2 évben a H5N1 vírus eljutott Izraelbe, Palesztinába, Bulgáriába, Romániába, Nepálba és Mongóliába. Ezek a területek korábban a vírusmentes kategóriába tartoztak.

A WHO kimutatása szerint a madárinfluenza 2003 óta hivatalosan 565 ember megbetegedését okozta világszerte, közülük 331-en belehaltak a betegségbe. Ezek a számok világosan mutatják, hogy egy nagyon agresszív vírussal állunk szemben.  

A madárinfluenza vírus terjedésének csúcspontját 2006-ban érte el, akkor 63 országban volt jelen a fertőzés. Jelenleg 6 ország esetében beszélhetünk járványról: Banglades, Kína, Egyiptom, India, Indonézia és Vietnám.

Vezető mikrobiológusok szerint egyelőre nincs egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az új, mutáns törzs képes emberről-emberre terjedni, és rezisztens a Tamiflu-val szemben. A Tamiflu az egyik leginkább elterjedt antivirális készítmény, mely kifejezetten a vírus ellen lép fel.
birdflu.jpg
Nagy Britanniában a kormány sok pénzt költ arra, hogy a Tamiflu a lakosság 80%-ának rendelkezésére álljon egy járvány esetén. Egyes kutatók szerint a Tamiflu és hozzá hasonló antivirális készítmények (pl. Relenza) olyan mutáns vírusokat eredményezhetnek („superflu” – szuper influenza vírus), melyek minden készítménnyel szemben rezisztensek. Éppen ezért csak a legsúlyosabb betegeknek szabadna adni ezeket a gyógyszereket.

A Tamiflu egy lenyelhető pirula, míg a Relenza egy por, amit inhalálni kell. 

Egyelőre arra sincs konkrét bizonyíték, hogy a madárinfluenza új törzse rezisztens a korábbi oltóanyagra, de mivel a vírusok folyamatosan mutálódnak, nem elképzelhetetlen. Éppen ezért az oltóanyagokat állandóan frissíteni kell.

Kutatók szerint pánikra egyelőre nincs ok, azonban érdemes felkészülni a legrosszabb eshetőségekre és bízni a legjobbakban. Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy lesz-e járvány, azonban semmiképpen nem érhet minket váratlanul, ha mégis bekövetkezik.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!