A flavonoidok biológiai hatásai. Az élelmiszerekben nagy mennyiségű polifenolos vegyület található, mely az emberi szervezetbe étkezés útján vagy étrend-kiegészítők segítségével kerül be.

A legtöbbjük flavonoid. A flavonoidok igen széles körű kémiai és biológiai aktivitással rendelkeznek. A legtöbb flavonoid és polifenol kedvező tulajdonságait az A és C vitaminnal, valamint az egyéb tokoferolokkal (E-vitamin) együttesen fejti ki. Azok hatását erősíti, illetve szinergizál velük, ezért nagy valószínűséggel képes számos betegség kialakulását visszaszorítani.

A flavonoidok biológiai hatásait számos kutatóintézetben tanulmányozták. A részben vagy teljesen bizonyított hatások meglehetősen szerteágazóak. A flavonoidokkal kapcsolatos kutatások kezdetén a vizsgálatok nagy része in vitro (kémcsőben, nem élő szervezetben) körülmények között történt, de az utóbbi öt évben megsokszorozódott az in vivo (élő szervezeten belül, kísérleti állatokban vagy embereken végzett) tanulmányok száma is.

A vizsgálatok alapján a következő biokémiai folyamatok köré csoportosíthatók a flavonoidok kedvező hatásai:

- antioxidáns hatás, szabad gyök befogás
- az immunrendszer működését befolyásoló hatás
- asztma, és allergiaellenes hatás
- egyes enzimek működésének módosítása
- vírus-, és baktériumellenes hatás
- ösztrogén hatás (izoflavonoidok)
- karcinogenezist és mutagenezist (kóros mutáció) befolyásoló tényező
- májvédő hatás
- a véredényrendszer, elsősorban a hajszálerek rugalmasságát és áteresztő képességét befolyásoló hatás

A fenti tulajdonságok több esetben egymással összefüggnek: pl. a májvédő hatás a szabad gyök befogó tulajdonsággal.

A flavonoidok biológiai hatásai széles skálán mozognak. Leírták már antineoplasztikus, antimutagén (kóros mutációt megelőző), gyulladáscsökkentő, antidiabetikus (vércukor csökkentő), allergiaellenes, antiszklerotikus és egyéb hatásukat.

Ezek közül leginkább a flavonoidok, mint antioxidánsok tulajdonságot vizsgálják.

Az emberek, és a többi aerob élőlény elviselik az oxigént, mert a régmúlt időkben, amikor a szervezetben a légzőláncolat és egyéb, oxigént felhasználó enzimrendszerek kialakultak, párhuzamosan kialakultak azok az antioxidáns védelmi rendszerek is, melyek az oxigén toxikus (mérgező) hatásait kioltották. A többsejtű aerob szervezetek és az antioxidációs védelmi rendszerek evolúciója tehát nagyon szorosan összefonódik.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!