Mi az élet?

A Földön a leggyakoribb elem az oxigén (47%), míg az emberben a hidrogén (63%). A Földön a második leggyakoribb elem a szilícium (28%), ami az emberben még nyomokban is alig fordul elő. Nálunk a második leggyakoribb elem az oxigén (26%).

A Földön a harmadik leggyakoribb elem az alumínium (8%), míg az emberben a szén (9,5%). A Földön a negyedik leggyakoribb elem a vas (4,5%), míg az emberben a nitrogén (1,4%).

A hidrogén gyakorisága a Földön 0,22%, míg, mint láttuk, az emberben 63%. A szén a Föld anyagának csak 0,2%-át képezi, míg bennünk a harmadik leggyakoribb elem (9,5%).

A számok tükrében tehát ez a hipotézis úgy tűnik, nem állja meg a helyét. Az élet nagyon más összetételt igényel.

Szinte minden komolyabb tudós megpróbálta az életet definiálni, számomra mégis A. L. Lehninger (biokémikusok, orvosok generációi nőttek fel a könyvein) meghatározása tűnik a legpontosabbnak:

„Az élő szervezet önszerveződő, önszabályzó, önreprodukáló, izoterm (stabil hőmérsékletű), szupramolekuláris rendszer, amely környezetével anyag és energia kicserélődésben áll. Önmaga termelte szerves katalizátorok segítségével nagyszámú és egymással kapcsolatban lévő átalakulási folyamatot valósít meg, melyek mind a folyamatok, mind az anyagok felhasználásának maximális gazdaságosságát biztosítják. A pontos önreprodukciót lineáris felépítésű molekuláris kód teszi lehetővé".

Ha valaki meghal, akkor még anyagi összetétele rövid ideig semmiben nem tér el attól, mint amikor még élt, de a szabályozási mechanizmusok végletes és visszavonhatatlan károsodása miatt, a bennünk zajló átalakulási folyamatok, illetve a környezettel való anyag és energia forgalom végérvényesen megszűnik.

Mivel láttuk, a környezetünk nagyon más, érthetővé válik, milyen sok energiát igényel minden pillanatban az élet. A szabályozási mechanizmusok töredékeit sem ismerjük, elképzeléseink többsége biztosan hibás.

Ezért kell egészségünk érdekében mindent megtennünk, mert ha ez elvész, csak nagyon nehezen vagy soha nem szerezhetjük vissza.