Ezt a rákféleséget diagnosztizálják a leggyakrabban a világon, és a rák okozta halálozások mintegy hatodát ez a súlyos betegség okozza.

Sajnos a PSA nevű szűrővizsgálat sem nyújt megfelelő biztonságot, hiszen az esetek kb. 37%-ában akkor is jelentősen emelkedett az értéke, amikor egyébként a prosztata nem rákos (ál pozitív eredmény), aminek a következménye a rengeteg felesleges aggódás, a kellemetlen prosztata biopsziák sorozata és ezek szövődményei.

Ugyanakkor az esetek több mint 25%-ában pedig biztosan prosztata rákos betegben negatív eredményt mutat. Égetően szükség lenne tehát egy ennél sokkal megbízhatóbb és pontosabb vizsgálatra.

Addig is érdemes azonban elgondolkodni azon, hogy megelőzhető-e ez a betegség?

A nagy népegészségügyi adatok azt mutatják, hogy igen.

A mediterrán vidékeken, ahol sok a napsütés, megfelelő a szervezet D3 vitamin ellátása, sok paradicsomot, tökmagolajat, halat esznek, növényi szterineket fogyasztanak, amik a tesztoszteron hatását részben közömbösítik (pl. az áfonya félék fogyasztása), azt eredményezi, hogy náluk ez a betegség 10-szer ritkábban fordul elő, mint pl. nálunk.

{$up_uri}Piros-Medicina/mediterran.jpg



Ha már nem élhetünk a mediterráneumban, akkor is szedhetünk D3 vitamint (napi 2000 NE), kékáfonya tablettát (Wild blueberry), omega 3 zsírsavat tartalmazó kapszulát, tökmagolaj kapszulát és akkor mi is sokat tettünk azért, hogy ezt a betegséget megelőzzük.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!