Az emelkedett szabadgyök szint részt vesz több megbetegedés létrejöttében is. Mára már bebizonyították, hogy a szabadgyököknek több mint 1000 betegség kialakulásában része van (többek között a rákos daganatok kialakulásában).

Ha a szabadgyökök létrejöttének és pusztulásának egyensúlyában törés keletkezik, oxidációs stressznek nevezett állapot lép fel. Ezen állapot létrejöttének több oka is lehet: elsősorban az életvitel, táplálkozás, környezeti hatások. A szabadgyökök legtöbbször olyan reakciókat hoznak létre, melyeknek végeredménye a sérült sejt, vagy akár az egész szövet, szerv.

A szabadgyökök olyan atomok, molekulák vagy molekularészletek, melyek egy vagy több párosítatlan elektront tartalmaznak, és rövid időre önállóan is életképesek. A legegyszerűbb gyök a hidrogén atom, mely csak egy elektront tartalmaz, így tehát nem párosított.

Ezen kívül ismerünk még több, oxigén, nitrogén illetve egyéb organikus vegyületekből származó szabadgyököt is.

A szabadgyökök általában nagyon reaktív anyagok, melyeknek magányos elektront tartalmazó molekulái nagy intenzitással keresnek más molekulákat, ezektől elektronokat szerezhetnek, amelyekkel ezeket oxidálják. Ezért oxidánsoknak nevezzük őket.

A szabadgyökök nagyon gyorsan reakcióba lépnek a biológiailag fontos szerepet játszó molekulákkal, mint pl. lipidek (zsírok), proteinek (fehérjék) vagy nukleinsavak (örökítő anyag), és ezeket elsődlegesen károsítják.

Ezen reakciók vagy kölcsönhatások miatt újabb egészségre káros termékek képződnek, pl. aldehidek, melyek ezután a sejtek másodlagos károsítását okozzák.

A szabadgyökök károsíthatják a biológiailag fontos molekulákat, ezzel a sejtek működésképtelenségét vagy akár a szervezet elhalását is okozhatják.

A szabadgyökök hatása a biológiai rendszerekben (pozitív vagy negatív) általában az oxigén jelenlététől függ.

Rövid életük alatt igyekeznek elektronhoz jutni, melyet a sejtek falából szakítanak ki. Ha a megsérült sejteket a szervezet nem takarítja el, rövidesen a sérült sejtek működésében zavarok keletkeznek, melyek esetenként a rákos sejtek kialakulásához vezethetnek. Egy másodperc alatt több millió oxigén szabad gyök kerülhet a sejtek közé és óriási zavart és kárt okozhatnak.

A MATUZALEM készítményben levő flavonoid komplex képes felismerni a hibásan működő sejteket!

Az emberi szervezetben az oxidatív stresszt szabadgyökök és a reaktív metabolizmus (anyagcsere) is kiválthatják, akár a szervezet belsejében kialakulva, akár a környezet károsító hatásai által, mint pl. dohányzás, gépjárművek kipufogógázai, UV-sugárzás, stb.

Az oxidációs folyamatoknak köszönhető a sejtjeink idő előtti öregedése, melynek eredménye, hogy a tudomány által is kimutatott lehetőség a 120 éves életkor megélése csak keveseknek adatik meg.

Az alapkísérletek során MATUZALEM hatóanyagának kiválasztásánál a kiindulási alap egy olyan intelligens molekula csoport létrehozása volt, mely képes a szervezeten belül a rendellenes működés megakadályozására, a már megtörtént esetleges károsodás(ok) hatékony felismerésére és azok részbeni helyreállítási lehetőségeinek megoldására.

MATUZALEM-re jellemző tulajdonságok

A készítmény aktív összetevőjének kémiai összetétele: növényi eredetű flavonoid komplex, első sorban katekinok, lekoantocyani-dinok, cyanidinok, és általánosan 3,5 flavon-diol derivátum.

Ezek az ősi molekulák a növényekben fotoszintézis útján keletkeznek és a növényi anyagcsere melléktermékei. A növényekben folyadék formájában vannak jelen, feladatuk a növényzet külső és belső ártalmaktól való védelme. A Matuzalem oldat hatóanyag tartalma úgy van meghatározva, hogy fogyasztása során toxikus hatás ne léphessen fel

Az igen nagyszámú elektronjaik és alapvető tulajdonságaik révén az antioxidánsok kiemelkedő kategóriájába, a kifogó kategóriába (scavenger) tartoznak, vagyis a szabadgyök kifogás leghatékonyabb eszközei. A készítmény legnagyobb előnye, hogy a szervezet működéséhez elengedhetetlenül szükséges, a szervezet által előállított „L” típusú szabadgyököket nem semlegesítik.

Az izotóniás ital íztelen, szagtalan. A molekulákon és a hígításra használt kezelt vízen kívül más anyagot nem tartalmaz, ezért más antioxidáns készítményektől mind az alkalmazott technológiában, mind pedig beltartalmi értékében és hatásfokban jelentősen eltér.

A készítmény a nevét az állatkísérletek során elért eredmények után kapta. Az élő szervezetben történő kísérletek során a kísérletben alkalmazott, illetve résztvevő állatok normális életciklusa általában nem haladja meg az egy évet. A MATUZÁLEM oldattal kezelt állatok a 14 hónap után is jól érezték magukat, és a kutatók nagy meglepetésére a 2 éves kort is megérték.

Lúgosítás - Lúgosítás
Matuzalem - Matuzalem
Hunza Barack - Hunza Barack
Flavonoid komplex - Flavonoid komplex
Folyékony klorofill - Folyékony klorofill

Komplementer Csomag Daganatos Betegeknek - Komplementer Csomag Daganatos Betegeknek
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!