Amikor Fleming mindennek ellenálló baktérium telepeit egy közönséges gombafertőzés kipusztította (eddig a véletlen), elkezdődött a máig tartó antibiotikumok korszaka. Ahhoz, hogy a megsemmisült baktérium telepek nem egy kudarcos kísérlet részei lettek, persze már Fleming kellett.

Rosenberg nevét már kevesebben ismerik, pedig ő is a véletlen legjobb barátjává vált. Ő E. coli baktérium tenyészeteket vizsgált abból a szempontból, hogy az elektromos erőtér milyen hatással van rájuk. Azt tapasztalta, hogy bizonyos áramerősségnél a baktériumok szaporodása megáll. Az összefüggés nyilvánvaló, itt sokan meg is álltak volna, de Rosenberget nem ilyen fából faragták. Rájött arra, hogy a jelenség oka az, hogy a vizsgálathoz platina elektródokat használt, amik részben beoldódtak a baktériumokat tartalmazó folyadékba és az így felszabaduló platina atomok állították le a baktériumok szaporodását. Réz elektródák mellett semmilyen hatást nem váltott ki az áram a baktérium sejtekre. Így lett a platina szerves vegyületeiből (ciszplatin, stb.) az egyik leghatásosabb kemoterápiás szerünk.

A platina mellett azóta a ródiumnak és a ruténiumnak is sikerült a tumor gátló hatását igazolni, de belőlük nem sikerült hatékony gyógyszert előállítani.

A nitrogén mustárgázt az első világháborúban rettegett vegyi fegyverként fejlesztették ki. Annyira toxikus volt, hogy az egyébként sokkal véresebb második világháborúban egyik fél sem merte bevetni. Addig szelídítgették, míg napjainkban is az egyik leghatásosabb kemoterápiás szer alapanyagává nem vált (ciklofoszfamid, ami egy foszfamid mustár származék). A gyógyszer majd’ ötven éve forgalomban van, de a legszebb az egészben, hogy még minidig nem teljesen világos, hogy milyen mechanizmus útján fejti ki hatását.

{$up_uri}Piros-Medicina/antibiotics.jpg



Már 1962-ben Streptomycin törzsekben kerestek Tetran szerű antibiotikumokat, amikor ráakadtak a Rubidomycin - Daunomycin molekulára, mely leginkább egy cukormolekulához kötött Tetran szerű anyag és mint ilyen, ma is az egyik leghatékonyabb kemoterápiás szerünk.

A tiszafa taxodion tartalmáról már 1968 óta tudunk, sok felületes bőr tumort gyógyítottak meg vele a korábbi vajákosok, mára a különböző Taxol származékok vezető készítményekké váltak.

Az arzén trioxid (krónikus myeloid leukémia) már a Bencao Gangmu-ban (1596-ban íródott kínai gyógyszertan könyvben) szerepel, mint hatásos, de toxikus gyógyszer. Újrafelfedezése 1989-ben történt.

A gyógygombák polszacharidjai (béta glukánok, főleg az 1-3 típusok) a 60-as években kerültek fókusz pontba Ihara, Nakahara és Tokuzen munkássága következtében, bár már tumor ellenes hatásuk több mint 3 ezer éves múltra tekint vissza, az ottani népi gyógyászat azóta használja őket.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!