A cukorbetegség duplájára növelheti a rákos daganatok kialakulását, a gyermekkori túlzott fehérje bevitel pedig szintén növelheti a rákos betegségek előfordulását hölgyeknél.

Az elmúlt napokban két olyan tanulmány eredménye is napvilágot látott, mely a cukorbetegség, illetve a túlzott fehérje bevitel, valamint a rákos daganatok közötti kapcsolatot vizsgálta.

Kutatók azt találták, hogy a II-es típusú cukorbetegség hatására az inzulin-szerű hormonok elkezdenek vándorolni a szervezetben és kölcsönhatásba lépnek a női hormonokkal, s ez növeli a rák kialakulásának valószínűségét. A kutatást végző szakemberek összesen 16 000 nőt vizsgáltak 8 éven keresztül, a kutatás kezdetén egyik résztvevőnek sem volt rákos betegsége, illetve korábban sem szenvedett daganatos betegségben. 2000 és 2008 között a kutatók 1 639 rákos esetet dokumentáltak a cukorbeteg nők között és ezt a számot összevetették a nem cukorbeteg alanyokban kialakult rákos daganatok előfordulásával. A végeredmény végül is azt mutatta, hogy a cukorbeteg nők esetében a petefészek daganat és a vastagbél rák kialakulásának esélye duplája a nem cukorbeteg nőkéhez képest.

A II-es típusú cukorbetegségben hatalmas szerepe van az életmód váltásnak, a rendszeres mozgásnak, a rostban gazdag és szénhidrátban szegény táplálkozásnak. A II-es típusú cukorbetegség kiváltó oka leggyakrabban az elhízás, a jelentős túlsúly kialakulása. Így tehát nyugodtan kijelenthetjük a fenti példa alapján, hogy életmódunkkal, táplálkozási szokásainkkal nagymértékben befolyásolhatjuk életkilátásainkat.

Erre ad tökéletes példát a másik tanulmány is, mely arra mutat rá, hogy a fehérjében gazdag táplálkozás nőkben növeli a mellrák kialakulását és a későbbiekben szív-, és érrendszeri betegségek kialakulásához is vezethet. A tanulmány részletesen kitér arra, hogy a húsok többségében sok olyan hasznos összetevő van, amire az emberi szervezetnek szüksége lehet, azonban a túlzott mennyiségű hús fogyasztás (ők ezt a tanulmányban heti 12 adag, illetve az feletti mennyiségben határozták meg) egyáltalán nem egészséges, hosszútávon akár súlyos betegségek kialakulásához is vezethet. A túlzott mennyiségű állati eredetű fehérje bevitel nőkben növeli az ösztrogén szintet, s ez okozhatja a mellrákok gyakoribb előfordulását. A túlzott fehérje bevitel ráadásul megterheli a veséket, és kifejezetten káros azoknak, akik hajlamosak a kiszáradásra.

{$up_uri}rak.jpg


A hivatalos ajánlások a napi fehérje bevitellel kapcsolatban évek óta csökkennek, ma férfiak esetében átlag 56, nők esetében átlag 46g fehérje bevitelt javasolnak naponta. De pl. dr. Robert Young szerint ennél kevesebb fehérje bevitel is elegendő, és ő egyértelműen csak a növényi eredetű fehérjéket javasolja fogyasztani.

Borsó protein (borsó fehérje)

{$up_uri}borsoprot.jpg
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!