Együnk naponta legalább 5 adag gyümölcsöt – kutatók ezt javasolják legtöbbször a rák megelőzése céljából. Most azonban egy európai kutatás (10 ország kutatóival) rámutatott arra is, hogy a tüdőrák esetében nem csak a mennyiség számít, hanem az elfogyasztott gyümölcsök összetétele is. Így akár 23%-kal csökkenthető a tüdőrák.

Forrás: European Prospective Investigation into Cancer and Nutrition (EPIC), Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention

Ez az első olyan tanulmány, amely mélyrehatóan vizsgálja a táplálkozás és a tüdőrák kapcsolatát. Nagyon érdekes az az eredmény, mely szerint nem csak az elfogyasztott táplálék mennyiségére, hanem összetételére is koncentrálni kell.

{$up_uri}fruitvary.jpg


Nyolc féle zöldség és gyümölcs keverékét fogyasztva 23%-kal kisebb a tüdőrák kialakulásának esélye, mintha csak négy féle zöldségből és gyümölcsből álló keveréket fogyasztanánk. Minden egye plusz összetevővel több mint 4%-kal csökken a rizikó.

Nagyon fontos felismerés, hogy a fenti eredmény leginkább dohányzó embereknél igaz. Azok a dohányosok, akik nem képesek vagy nem akarnak leszokni a dohányzásról, jelentősen csökkenthetik a tüdőrák kialakulásának esélyét, ha étrendjükbe változatos összetevőkből álló zöldség és gyümölcs ételeket iktatnak.

A kutatók összesen 10 európai ország 23 kutatási központjának összesen 500 000 adatát dolgozták fel.

A tanulmány különösen jelentős, hiszen nagy esetszámot vizsgáltak, ráadásul a tüdőrák az egyik leggyakoribb rák típus Európában, mely sok országban vezeti a rákos betegek halálozási statisztikáját. Természetesen a tüdőrák megelőzésének leginkább célravezető módja a dohányzás mellőzése, de rengeteget számít a táplálkozás is.

Éppen az ilyen és hasonló tanulmányok miatt gondolom úgy, hogy a rákos daganatok megelőzésében hatalmas szerepe van az életmódnak, a fizikai aktivitásnak, a stressznek és a táplálkozásnak. Mivel napi 8-10 adag zöldséget és/vagy gyümölcsöt elfogyasztani nem könnyű, bizonyos évszakokban szinte lehetetlen (nem beszélve arról, hogy 6-8 féle alapanyagot használjunk fel hozzá), ezért lehet nagyon hasznos az olyan készítmények fogyasztása, mint a SuperGreens (49 zöldség, gyógynövény) vagy éppen a Flavonoid komplex (9 féle gyümölcs sűrítmény kombucha gombával fermentálva).

{$up_uri}fruitvary2.jpg
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!