dr. Robert Young hivatalos blogján megjelent tanulmány szerint igazolódott dr. Young azon korábbi feltételezése, mely szerint az anyagcsere során keletkező káros savak rákos betegséget okozhatnak. A friss tanulmány a Science Daily lapban jelent meg.

A genetikai mutációk meghatározása rákos betegekben annak érdekében, hogy megjósolható legyen a betegség lefolyása és a betegek életkilátása, a rákkutatás sarokpontjának számított az elmúlt három évtizedben. Most azonban új kutatások révén kifejlesztettek egy másfajta megközelítést, mely a ráksejtek anyagcseréjét hozza kapcsolatba a klinikai lefolyással. Ez az új megközelítés minden ráksejtre használható lehet.

Régóta úgy gondoljuk, hogy az agresszív tumor sejteket a magas energiatartalmú anyagcsere termékek táplálják. Az lefolytatott vizsgálatok eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy az, hogy az adott ráksejt mivel táplálkozik, meghatározza a betegség klinikai lefolyását, ehhez nem szükséges újabb genetikai mutáció.

Azok a ráksejtek, melyek a szervezet saját tápanyagait (ketonok, laktátok) használják táplálékként, alacsonyabb túlélést eredményeznek a betegeknél. Ezt a tényezőt tehát felhasználhatjuk annak érdekében, hogy meghatározzuk, hogy az adott beteg milyen magas rizikójú csoportba tartozik a betegség kiújulása és az áttét képződés tekintetében.

{$up_uri}Piros-Medicina/cancercell.jpg



A kutatók azt feltételezik, hogy a magas rizikójú rákbetegeket (akiknél a ráksejtek magas energiatartalmú metabolitokat vesznek fel) olyan új készítményekkel kellene kezelni, melyek az oxidatív mitokondriális anyagcserére hatnak, mint pl. a cukorbetegség kezelésében is alkalmazott antioxidáns metformin.

Az antioxidánsok jótékony hatása, illetve az anyagcsere során keletkező káros savak negatív hatásai egyértelműen kirajzolódnak a fenti tanulmányból.

A laktát vagy más néven tejsav egy szerves sav. Biológia erjedés során a Lactobacillus is tejsavat állít elő, mely a szájban is megtalálható. Túlzott mennyisége fokszuvasodást okoz.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!