Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a vörös hús fogyasztás és a nyelőcsőrák kialakulása között, valamint úgy tűnik, szintén kapcsolat van a DiMelQx bevitel és a gyomorrák között.

A DiMelQx egy olyan vegyület, amely a magas hőmérsékleten főzött vörös húsokban keletkezik.

Forrás: American Journal of Gastroenterology

Viszonylag régóta ismert dolog, hogy a vörös és magas feldolgozottságú húsok fogyasztása növeli bizonyos rák típusok előfordulását (nitrogén, nitrózus vegyületek, aromás hidrokarbonátok, vas, stb.).

A kutatás során a National Cancer Institute kutatói közel 500 ezer 50 és 71 év közötti amerikai személyt vizsgáltak 10 éven keresztül.

A nagy mintából csak meglehetősen kevés, összesen 215 nyelőcső-, és gyomorrák alakult ki, náluk azonban megfigyelhető volt, hogy a vörös hús fogyasztás szignifikánsan növelte a rák kialakulásának esélyét.

Az 500 000 résztvevőből a legtöbb vörös húst fogyasztó személyek (20%) esetében 79%-kal nőtt a nyelőcsőrák kialakulási valószínűsége azokhoz képest, akik a legkevesebb vörös húst fogyasztották.

{$up_uri}redmeat.jpg


A „top 20%-ban” összesen 69 nyelőcsőrák alakult ki, míg a maradék 80%-ban mindössze 28 eset. A gyomorrák vonatkozásában ez az arány: 113 vs. 57 volt.

A kutatás tehát egyértelműen rávilágított arra, hogy mekkora jelentősége van az életmódnak és táplálkozásnak a rákos daganatok kialakulásának vonatkozásában.

Emellett a vörös húsok purin tartalma is magas, ami szerepet játszik a köszvény kialakulásában.

A modern életmódba, diétába, úgy tűnik, nem tartozik bele a vörös hús fogyasztás.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!