Ama bizonyos alma leesése Newton lábai elé alapvető változást indított el a fizikában. Ennek az almának a kései rokona Szentgyörgyi Albert elé esett, és ezzel új fejezet kezdődött a biokémiában és az orvtudományban is.

Mindenki észlelte már, hogy ha egy almát nyomás vagy ütődés ér, akkor pár óra múlva a sérülés helye megbarnul. Persze ez sok más gyümölcsnél is így van. Ennek pedig az az oka, hogy az érintett növényben egymás mellett van a polifenol és a polifenol-oxidáz enzim. A két anyag egymástól valamilyen módon el van választva (kompartmentáció), de a sérülés hatására az enzim találkozik a fenolos vegyülettel és azt kinonná oxidálja. Az így képződő kinonok hatékony baktériumölő anyagok, és a növény ezzel védekezik, hogy benne a károsodás továbbterjedjen.

http://www.drtihanyi.hu/uploads/alma.jpg


A gyümölcsökben több ezer féle polifenol van, hiszen ezek a vegyületek számtalan formában képesek egymáshoz kapcsolódni, mert polimerizációra hajlamosak.

Fenti tulajdonságuk miatt a borászok legnagyobb kihívását okozzák. Ha eltávolítják a borból ezeket a rendkívül értékes anyagokat a bor stabil és tiszta lesz, de úgy jár a borász, mint az a gyerek, aki eldobja a csokoládét a csoki papír kedvéért. Ha a borban hagyja, akkor a polimerizációra és oxidációra való hajlamuk miatt a bor zavaros és könnyen ihatatlan lesz.

Ezért próbáljuk meg áttekinteni ezeket a fenolos vegyületeket, melyek intenzív kutatás tárgyát képezik, pl. tumoros betegségek, vérképző rendszeri elváltozások vonatkozásában stb.

NEM TANNIN JELLEGŰ FENOLOK:

Nem flavonoid fenolok:

vanilinsav
galluszsav
sziringsav
fahéjsav származékok
kávésav
ferrulsav
sztilbének
rezveratrol

FLAVONOID FENOLOK:

katechin
epikatchekin
KVERCETIN
leukoantocianid monomerek (malvidinsav)
TANNINOK-leukoantocianid polimerek, antocianidin polimerek.

A Következő cikkben külön tárgyaljuk a KVERCETINT a KÁVÉSAVAT, a REZVERATROLT a GALLUSZSAVAT, a SIKIMINSAVAT, mert ezek napjaink legfontosabb, legígéretesebb természetes vegyületei, és már hozzáférhetőek, sőt kifejezetten ajánlottak bizonyos betegségekben!

Webáruház: https://webshop.drtihanyi.hu/
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!