Veszélyes vírusfertőzésekkel vehetjük fel a harcot a halálos betegségekkel szemben egy friss amerikai kutatás szerint, melyből kiderül, hogy egyes vírusok képesek lehetnek gátolni a tumor sejtek osztódását. 

Amerikai kutatók olyan vírusokat próbálnak előállítani, melyek gyengék, tehát nem károsítják az egészséges sejteket, de ahhoz elég erősek, hogy elpusztítsák a ráksejteket.

A századforduló óta tudjuk, hogy a vírusok képesek gyengíteni a rákos daganatokat. Jelenleg több vírussal is folyik tanulmány a fenti kérdésben.

A herpesz vírus egyik formáját tesztelik pl. bőrrák, a himlő vírust pedig májrák esetén. Ez a két betegség okozza a rákos halálesetek kb. egyharmadát világszerte.

Más vírusokat húgyhólyag vagy éppen fej-nyakrák esetében tesztelnek.

Egy korábbi tanulmányban a betegek túlélési ideje duplájára nőtt.

Ezeknek a vírusoknak influenza-szerű mellékhatásai lehetnek, amik sokkal enyhébbek, mint a kemoterápia mellékhatásai.

Egy 1991-es kísérletben legyengített vírusokat injekcióztak agydaganatos egerekbe, a rágcsálók pedig tünetmentessé váltak, azonban belehaltak a vírusos enkefalitiszbe (agyhártyagyulladás).
1990-ben egy amerikai virológus eltávolított egy gént a herpesz vírusból, mely ezt követően csökkentette a ráksejtek növekedését és nem bántotta az immunrendszert.

Már évtizedekkel ezelőtt megjelent egy olyan tanulmány, ami arról szólt, hogy valamilyen tumoros beteg súlyos vírusos fertőzést szenvedett el és a fertőzés gyógyulását követően megdöbbenve tapasztalták, hogy a tumor eltűnt. Ezek voltak azok a megfigyelések, amik a kutatók figyelmét a daganat ellenes vírus terápia felé fordították. Sok évtizedes helyben járás után, most úgy tűnik, mégis csak járható lehet ez az út.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!