Sokan úgy gondolják, ha gyermekkorban átestek valamilyen rosszindulatú rákbetegségen, akkor későbbi életük során már nem kell a rák miatt aggódniuk, a rákot egyszer s mindenkorra kipipálhatják. Sajnos azonban ez nem így van, sőt…

Most ennek a rendkívül széles és szerteágazó témának egyetlen aspektusáról szeretnék írni, azokról a betegekről, akik gyermekkorukban sugárkezelést kaptak, mivel non-Hodgkin limfómával kezelték őket.

Az ilyen típusú, rosszindulatú betegségben szenvedő gyerekek a hónalj, nyak és mellkas környékén kapnak nagyobb sugárdózist. Azoknál a nőknél, akik gyermekkorban ilyen sugárkezelést kaptak, kb. 4-ből 1 esetben alakul ki mellrák felnőttkorban.

Éppen emiatt a gyermek onkológusok nyomatékosan felhívják a figyelmet az után követés fontosságára, hiszen a gyermekrákon átesett felnőttek esetében gyakrabban alakulnak ki bizonyos rák típusok: pl. mellrák vagy vastagbélrák.

Vajon megtesznek-e mindent a gyermekrák túlélői annak érdekében, hogy megelőzzék vagy időben felismerjék a felnőttkori rákos megbetegedést?

{$up_uri}rt.jpg



A válasz egy friss kutatás szerint (Annals of Internal Medicine, 2010. október) egyértelműen: nem.

A 8400 résztvevő bevonásával készült tanulmány eredményei kiábrándítók. A kutatás azt mutatta, hogy a gyermekrákon átesett felnőtt betegek egyáltalán nem törődtek azzal, hogy magasabb rizikójú csoportba tartoznak, de ez a legtöbb esetben annak volt „köszönhető”, hogy a korábbi kezelőorvos nem hívta fel erre a figyelmet és nem nyomatékosította a rendszeres ellenőrzés fontosságát.

Erre minden gyermekrák túlélőnek oda kell figyelnie, hiszen azok a betegek, akik gyermekkorban a mellkast és annak környékét érintő sugárkezelést kaptak, magasabb rizikójú csoportba tartoznak pl. a mellrák vonatkozásában, ezért gondoskodniuk kell a megelőzésről és a rendszeres szűrővizsgálatokról.

Az ő esetükben különösen fontos szerepe van az egészséges életmódnak, a dohányzás és alkoholfogyasztás kerülésének, az egészséges táplálkozásnak és a rendszeres mozgásnak. A sugárkezelés minden életkorban egy sokk a szervezetnek, hiszen ennek a beavatkozásnak a célja az, hogy elpusztítsuk a kóros sejteket a szervezetben, azonban ez a beavatkozás nem kíméli az egészséges sejteket sem. Jól tudjuk, hogy a rák kezelésének ezen módszere maga is rákkeltő, a sugárzás ugyanis olyan mutációkat indíthat el szervezetünkben, melyek elősegíthetik a rák kialakulását.

Éppen ezért én minden olyan betegnek, aki vagy gyermekkorban vagy felnőttkorban átesett valamilyen sugárterápián, csak ajánlani tudom azokat a természetes készítményeket, melyek segíthetnek ennek a sokk hatásnak (és annak következményeinek) a csökkentésében.

Sajnos az orvostudomány jelenleg ennyire képes. Ma már világosan látszik, hogy nem az ilyen beavatkozásoké a jövő, ezért gőzerővel folynak azok a kutatások, melyek olyan megoldásokat kutatnak, melyek úgy képesek elpusztítani a rákos sejteket, hogy közben a szervezet egészséges részeit nem károsítják. Sokszor ezekhez az új eljárásokhoz éppen a természet ad ihletet, pl. a gyógygombák, melyek óriás molekulái képesek bejutni a rákos sejtekbe, viszont nem bántják az ép, egészséges sejteket.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!