A növényekről régóta tudjuk (több mint 300 éve), hogy a talajból veszik fel azokat az elemeket, nyomelemeket és mikroelemeket, amik a növekedésükhöz okvetlenül szükségesek.

A tápanyaggát fogalma azt jelenti, hogy hiába van pl. egy adott talajban elegendő magnézium, kalcium, vas, foszfor,  cink, nitrogén, stb., ha ezekből akár csak egynek is  a szintje alacsonyabb a kívánatosnál, akkor a képződő növény nagyságát a minimumban lévő tápelem fogja meghatározni.

Olyan ez, mint a hagyományos karóra. Ha a hajszálrugó elszakad, hiába hozunk helyette akármennyi lengő kereket, az óra nem fog ketyegni, amíg a hajszálrugót nem pótoljuk.onedaily.jpg

Később az is kiderült, hogy ez nem csak a növények esetében van így, hanem az állati sejtek is hasonló elvek szerint működnek. Hiába a mega dózisú C-vitamin, önmagában mit sem ér, ugyan úgy, mintha egy talajt teliszórnánk foszforral, azután várnánk a csodás termést, ami természetesen nem lesz.
A korszerű étrend kiegészítők ezért a vitaminok, a nyomelemek és a mikroelemek olyan optimális kombinációját tartalmazzák, melynek révén a tápanyaggát kialakulása kivédhető sejtszinten.

Ilyen készítmény a MeagFood One Daily tablettája is. A dolog azonban még ennél is bonyolultabb. Hiába tartalmaz egy talajféleség minden ásványi anyagot optimális mennyiségben, mégis,  ha pl. túl tömött a talaj, akkor a növények nem élvezhetik ennek optimális hatását.

A multivitamin és ásványi anyag készítményekkel is ugyan ez a helyzet. Nem elegendő biztosítani az optimális összetételt, hanem azt olyan módon kell elkészíteni, ami biztosítja a sejtek számára azt, hogy hozzá is tudnak jutni ezekhez a vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz.

Az One Dalily természetes növényi enzimei a sejtek számára hozzáférhetővé teszik az összes vitamin és ásványi anyag maradéktalan felszívódását, ezért is elég belőle napi egy tabletta.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!