Éveknek kellett eltelnie, mire az akadémikus orvoslás is felismerte annak tényét, hogy a világ számos országához hasonlóan Magyarországon is a lakosság kb. 70%-a szenved D-vitamin hiányos állapotban a napsütésmentes, őszi-téli hónapokban, de idősek körében ez az arány 90% is lehet.

Ez év nyarán végre megjelent a hivatalos ajánlás (Orvosi Hetilap, 10 orvos társaság közös nyilatkozata), mely szerint novembertől márciusig naponta 2000 NE (nemzetközi egység) D-vitamin bevitel javasolt. 

A szakemberek ráadásul elismerik azt is, hogy ez a mennyiség csak az egészséges felnőttek számára, megelőzés céljából javasolt napi adag. Ha már kialakult a D-vitamin hiány, vagy az adott egyén túlsúlyos, akkor jóval nagyobb adagra lehet szükség. Ez a nagyobb adag akár napi 3-8000 egység is lehet. 

Ehhez képest most gondoljunk bele abba, hogy jelenleg a D-vitamin hivatalos ajánlott napi bevitele (RDA 100%) 400 NE. Étrend-kiegészítő készítményekben pedig a napi adag D-vitamin tartalma nem lehet több mint 2000 NE, ezért a nagyobb kiszerelésű D-vitamin készítményekhez Magyarországon hivatalosan nem is lehet hozzájutni, hiszen ezek legálisan nem forgalmazhatók (az USA-ban 5 és 10 000 egységes D-vitamin készítmények is forgalomban vannak). 

sunbath_couple.jpg

Normál táplálkozással egyébként a szervezet napi D-vitamin szükséglete nem biztosítható, az átlagos magyar koszt kb. 80 NE D-vitamint tartalmaz. 

Fontos még kiemelni, hogy különbséget kell tenni D-vitamin készítmény és D-vitamin készítmény között, a D-vitamin javasolt beviteli formája ugyanis a D3 és nem a D2.

A napsütés hatására szervezetünkben is aktív D3 vitamin keletkezik, egy jó napozás után akár 50-100 ezer NE mennyiségben!

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!