A lúgosítás nem egy kúra, nem egy fogyókúrás program, nem egy közönséges méregtelenítő eljárás, hanem egy életforma. dr. Robert Young mikrobiológus, kutató és biokémikus az elmúlt több mint 30 évét annak szentelte, hogy választ kapjon arra, hogyan működik az emberi szervezet, hogyan érzik jól magukat sejtjeink.

Ebből a sok-sok évtizedes kutatómunkából született meg az elmélet, melyet dr. Young Új Biológiának nevezett el. Az elmélet lényege leegyszerűsítve az, hogy minden betegség mögött egyetlen tényező áll: a szervezet elsavasodása.

dr. Young úgy találta, hogy ha a szervezet sav-bázis aránya egyensúlyban van, a kórokozók nem tudnak megtelepedni benne.

Az egészséges emberi vér pH-ja 7,365, tehát enyhén lúgos. Ha ez az érték kis mértékben eltér ettől az egyensúlyi állapottól, az már komoly problémát jelent. Ezért a szervezet minden energiájával arra törekszik, hogy a vér enyhén lúgos állapotát fenntartsa.

Ha szervezetünket túl sok savas, savasító hatással bombázzuk: pl. savasító táplálkozás, a szervezet energiáinak nagy része arra fog elmenni, hogy ezt a káros hatást közömbösítse, illetve ellensúlyozza. Ezek az értékes energiák pedig olyan területekről vonódnak el, mint pl. az immunrendszer.

A szervezet a káros savaktól a vesék (vizelet), a tüdő és a bőr (izzadtság) segítségével tud megszabadulni.

Az emberi szervezet fokozatos elsavasodása a bennünk élő mikroorganizmusok (gombák, baktériumok) elszaporodásához vezethet. Ezek a mikroorganizmusok méreganyagokat bocsájtanak ki, s a savasító táplálkozással együtt igen kellemetlen tüneteket produkálnak: betegség, fáradtság, öregedés, idegrendszeri problémák, elhízás, bőrproblémák, stb.

dr. Robert Young szerint ilyen helyzetben egyetlen megoldás van: lúgosító táplálkozásra kell váltani. Ez annyit jelent, hogy táplálékunk mindössze 20%-a lehet savasító, 80%-a pedig lúgosító kell, hogy legyen.

A lúgosítás hatásai

A lúgosító életmód szerves részét képezi a 49 zöld növényt és zöldséget tartalmazó SuperGreens lúgosító ital, mely ellátja a szervezet a szükséges vitaminokkal, ásványi anyagokkal, fitonutriensekkel, emellett kellő mennyiségű folyadékot és energiát is biztosít a szervezet számára. A SuperGreens tehát egyszerre energizál, hidratál és méregtelenít.

Akinek sikerül átállni a lúgosító életmódra az energikusabb, egészségesebb, fiatalabb lesz testben és lélekben egyaránt.
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!