Az olíva olajban, mogyoróban és az avokádóban található zsírsavak segítséget nyújtanak az ideális testsúly, illetve a fogyás elérésben.

Ezek a zsírsavak ugyanis csökkentik az étvágyat és megszüntetik a nassolás és folyamatos evés utáni vágyat. Az agynak azt a részét stimulálják, mely a telítettség érzésért felelős, azt az üzenetet küldve, hogy „elég volt, teli vagyok, jól laktam”.

Ez a felfedezés, mely szerint bizonyos zsírsavak befolyásolják ételfogyasztásunkat, és meghosszabbítják az étkezések közötti időt, a táplálék-kiegészítők új irányvonalának nyitott utat.

Ez a tény magyarázza a mediterrán típusú diéta eredményét is, köztudott, hogy a mediterrán térségek lakói nagy mennyiségben fogyasztanak telítetlen zsírsavakat, melyek az olíva olajban, mogyoróban és az avokádóban találhatók. Ezek a zsírsavak amellett, hogy segítenek alakunk megtartásában, rendkívül egészségesek is, csökkentik a szív és érrendszeri betegségek előfordulását, és a rák kialakulását.

{$up_uri}avokado.jpg


Patkányokon végzett kísérletek egyértelműen igazolták, hogy az olajsav a vékonybélben egy OEA nevű hormonná alakul át (Oleoylethanolamide).

Ez a hormon pedig az idegvégződéseken üzenetet küld az agynak, és aktiválja azt a részét, mely a telítettség érzetért felelős.

Csak a telítetlen zsírsavakban található olajsavak képesek erre a mechanizmusra. A telített és transz zsírsavak felborítják ezt a finoman hangolt rendszert, mellesleg igen károsak szervezetünkre. Deaktiválják a telítettség érzés mechanizmusát, ami túlzott kalória bevitelhez és végül elhízáshoz vezet.

Ezért ellenzem a margarinok fogyasztását, mivel tele vannak transz zsírsavakkal, ezért kenhetőek és nem folyékonyak szobahőmérsékleten, és javasolom az omega 3-6-9–et, ez ugyanis csak cisz szerkezetű esszenciális zsírsavakat, ill. a jóllakottságért felelős omega-9 zsírsavat (olajsavat) tartalmazza elegendő mennyiségben.

A SuperGreens zöld ital tartalmaz avokádót, ezzel is elősegíti az egészséges és természetes fogyást. Omega 3-6-9 kapszulával kombinálva ideális a szív-, és érrendszeri és a daganatos betegségek megelőzése szempontjából.

SuperGreens - SuperGreens

Omega 3-6-9 - Omega 3-6-9
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!