Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a brokkoliban található szulforafán nevű vegyület fokozza a mellszövetekben egyes enzimek jelenlétét, melyek védelmet nyújthatnak a rákos sejtekkel szemben.

Kutatók egy friss tanulmány során izolálták a vegyületet és olyan betegeknek adják, akiket frissen diagnosztizáltak mellrákkal.

A brokkoli egészségre gyakorolt kedvező hatása nem új keletű dolog, korábban már olyan betegségek megelőzésére és gyógyítására használták, mint az artritisz és egyes rákos betegségek, azonban hatásmechanizmusa sokáig nem volt világos.

Az Institute of Food Research kutatói abban bíznak, hogy a szulforafán képes lehet aktiválni a szervezet saját védelmi eszközeit.

A kutatás vezetője szerint, ahhoz, hogy a szulforafán hatása érvényesüljön, naponta legalább 3-4 adag brokkolit kell elfogyasztani, ami nem olyan is olyan egyszerű feladat, de szerencsére ma már bizonyos étrend-kiegészítők tartalmaznak brokkoli kivonatot.

A szulforafán a szervezetben alakul ki egy, a brokkoliban található értékes vegyületből. A szulforafán olyan géneket kapcsol be a szervezetben, melyek hatására nő a szervezet antioxidáns szintje, emellett pedig blokkolja a HDAC enzimcsaládot, aminek hatására csökkenhet a tumor kialakulásának esélye. Ezzel párhuzamosan a szulforafán olyan enzimek működését segíti, melyek szintén gátolják a ráksejtek szaporodását.

Jelenleg két olyan tanulmány is folyik az USA-ban, melynek során brokkoli tartalmú gyógyszert adnak a betegeknek. Ismét egy természetes anyag, még csak nem is gyógynövény, hanem élelmiszer, ami nem csak finom, hanem hatékony is korunk második legpusztítóbb népbetegségével szemben.

Brokkoli tartalmú étrend-kiegészítők:

-    Doc Brocs
-    Young pHorever Greens
-    SuperGreens

brocc.jpg

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!