Az Arthritis&Rheumatism szaklapban megjelent bostoni tanulmány szerint a cseresznye fogyasztása akár 2 nap alatt 35%-kal csökkentheti a köszvényes roham előfordulását. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a cseresznye vagy cseresznye kivonat fogyasztása rendkívül jótékony hatással bír a köszvényes betegeknél.

Csak az Egyesült Államokban 8,3 millió ember szenved köszvénytől, mely egy gyulladásos ízületi megbetegedés, amikor húgysav kristályok halmozódnak fel az ízületekben erős fájdalmat és duzzanatot okozva.

A köszvény kialakulásának leggyakoribb kiváltó oka a túlzott mennyiségű hús (főleg vörös hús) és alkoholfogyasztás és az ehhez társuló elhízás. A hús és alkohol fogyasztás révén ugyanis fokozódik a szervezetben a húgysavtermelődés, valamint magas a húgysav bevitel is, ami pedig köszvény kialakulásához vezethet. A húgysav a purin (nitrogén tartalmú vegyületek) hasítása során keletkezik, amit nagyon sok étel tartalmaz. Normális esetben a vese a vizelettel kiválasztja, azonban ha túlságosan nagy mennyiségben felhalmozódik, akkor erre már nem képes.

Ha a húgysav felgyülemlik a szervezetben, mikroszkopikus kristályokká állhat össze, amik az ízületek fájdalmát okozhatják.cherry.jpg

Mi okozhat köszvényt?

- alkohol
- hús (főleg vörös húsok, halak)
- túlsúly
- genetikai tényezők
- bizonyos vérnyomás csökkentő gyógyszerek
- a szervezetben felgyülemlett káros savak
- lencse, borsó, bab

A betegség kezdeti szakaszában a köszvényes rohamok között hosszabb idő, akár hónapok vagy évek is eltelhetnek, azonban a betegség előre haladtával állandósul a fájdalom, mely egyre több ízületre is kiterjedhet.

A legnagyobb probléma a köszvénnyel kapcsolatban, hogy nem csak fájdalommal jár, hanem hosszabb távon szövet károsodáshoz, az ízületek károsodásához, vesekárosodáshoz és vesekő kialakulásához vezethet (húgysavkő!). Van azonban ennél nagyobb probléma is. Az NHANES-I vizsgálat szerint, ha a húgysav szint a szérumban meghaladja a 416 mikromol/l értéket, akkor férfiakban az infarktus gyakorisága 77%-kal nő, míg nőkben 300%-os növekedéssel számolhatunk! Ennek részben az lehet az oka, hogy a köszvény gyakran magas vérnyomás betegséggel párosul.

A köszvény megelőzésében és kezelésében nagyon fontos szerepe van az életmód változtatásnak. A magas és közepes purin tartalmú ételek kerülése (pl. máj, halikra, szardella, hering, belsőségek, stb.). Szintén kerülni kell a húsokat, a kagylóféléket é a zabkását, valamint a borsót, a lencsét, a babot. Módjával szabad csak gombát, spenótot, karfiolt és  fogyasztani. Ugyan ez vonatkozik az alkoholos italokra is.

A cseresznye vagy cseresznye kivonat fogyasztása már rövidtávon is kedvező hatást fejt ki, a tanulmányban résztvevőknél 2 nap alatt 35%-kal csökkent a köszvényes roham előfordulása.

A köszvény alternatív terápiái:

-    cseresznye kivonat
-    D3-vitamin
-    Omega zsírsavak
-    Lúgosítás (sejtszintű)
-    Zöldség tartalmú italok

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!