Korunk népbetegségének számít az ún. savas reflux, melynek során a savas gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe, égő érzést okozva és károsítva annak felszínét. A refluxot mindenképpen kezelni kell, mert a nyelőcső ezen savas közegnek kitett része hajlamos lehet kifekélyesedni, ami gyakran csak heggel gyógyul és nyelési nehézséget okozhat a beteg egész életében, de a legrosszabb esetben el is rákosodhat.

Több mód is létezik a reflux kezelésére, kellemetlen tüneteinek mérséklésére. dr. Robert Young szerint a refluxot alapvetően a szervezet elsavasodása okozza, ezért az ő módszere a lúgosítás, melyhez kizárólag természetes növényeket, zöldségeket, gyógynövényeket alkalmaz. Ez a bizonyos SuperGreens lúgosító zöld ital, mely 49 gyógynövény koncentrátuma.

Ez a módszer természetesen a reflux alternatív gyógymódja, léteznek gyógyszerek, amik kifejezetten arra hivatottak, hogy csökkentsék a gyomorsavat, ezáltal megelőzzék, illetve orvosolják a tüneteket. Ezek a gyógyszerek az ún. proton pumpa gátló készítmények, melyekről azonban az utóbbi időben kiderült, hogy komoly mellékhatásokkal bírhatnak. A proton pumpa gátló gyógyszerek mellékhatásainak feltérképezése azért nagyon fontos feladat, mert világszerte emberek milliói fogyasztják ezeket a készítményeket, dollár milliárdokat költve el rájuk.

{$up_uri}acidreflux.jpg


Egy friss tanulmány szerint a proton pumpa gátló gyógyszerek növelik a tüdőgyulladás kialakulási esélyét, mert a megváltozott gyomor pH kedvez a baktériumok elszaporodásának az emésztő rendszerben. A reflux jelensége során nem steril gyomornedv egy része a légcsőbe is bekerülhet, főleg éjjel, ami a tüdőgyulladások kialakulásának kedvez.

Forrás: CMAJ (Canadian Medical Association Journal)

Mivel ezek a gyógyszerek nem kis mértékben növelik a vékonybél és a gyomor kontamináció (bakteriális telepek kialakulásának) gyakoriságát, ők is azt találták saját betegeik közt, hogy  minden 200. savlekötő készítményt fogyasztó betegnél alakult ki tüdőgyulladás.

Több korábbi tanulmány is úgy találta, hogy kapcsolat van a savlekötő gyógyszerek alkalmazása és a légúti fertőzések kialakulási gyakorisága között felnőttekben és gyermekekben egyaránt.

Mivel a kórházi betegek 40-70%-a kapja ezeket a gyógyszereket, a kutatók azt feltételezik, hogy ennek köze lehet a tüdőgyulladásból származó halálesetek egy részéhez.

Felhívják a figyelmet arra, hogy az orvosok, háziorvosok óvatosan bánjanak ezekkel a készítményekkel és vegyék figyelembe a beteg egyéb tüdőgyulladásra hajlamosító rizikófaktorait is!     
Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!