Naponta 1-3g halolajat kellene elfogyasztanunk, vagy a hét négy napján 20 dkg tengeri halat. A halolaj omega-3 zsírsavakban gazdag. Az omega-3 zsírsavak jótékony hatásai a következők.
Egy friss kutatás szerint a halban, illetve halolajban gazdag táplálkozás akár 90%-kal is csökkentheti az infarktus és a stroke kockázatát fiatal hölgyeknél.
Az omega-3 zsírsavakat dr. Robert Young a legértékesebb, lúgosító zsírokként tartja számon, s úgy tűnik nem hiába. A kifejezetten egészséges omega-3 zsírsavak ugyanis úgy tűnik, csökkenti a vastagbél polipok kialakulásának valószínűségét. Ezek a polipok gyakran rák kialakulásához vezetnek.
Sokáig létezett - még orvosi körökben is - egy nagyon káros tévhit, mely szerint az egészséges vérnyomás az életkor előre haladtával normális körülmények között, folyamatosan nő. Sokan még azt a képletet is ideálisnak tartották, hogy „szisztolés vérnyomás = életkor + 100”.Tehát egy 80 éves ember 180/120-as vérnyomása ideálisnak mondható. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, azonban valódi jelentőségére csak pár éve döbbentünk rá.
A hipertónia, azaz magas vérnyomás és a só kapcsolatáról már sokat írtam korábban. Azt azonban biztosan kevesen tudják, hogy rég elhunyt, nagy írónk Németh László és Szentágothai János akadémikusunk - akit életében többször is jelöltek Nobel díjra – szintén ebben a betegségben szenvedett.
A leggyakoribb anyagcserezavar a cukorbetegség. Amikor a cukorbetegség kialakul, már gyakorlatilag a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek a fele véglegesen elpusztult.
A cukorbetegség, legyen az I-es vagy éppen II-es típusú, a vér cukor szintjének kóros megnövekedését jelenti, melynek az oka, hogy szervezetünk képtelen előállítani vagy megfelelően felhasználni az inzulint.
A Rochester Egyetem (New York, USA) kutatói arra a kérdésre kerestek választ tanulmányukban, hogy vajon van-e összefüggés a szervezetben található D vitamin szint és a szív-, és érrendszeri eredetű halálozás között? Több, mint 15 000 alanyt vizsgáltak.
Az, hogy a kettestípusú cukorbetegség és a szívinfarktus, valamint a stroke között szoros kapcsolat van, már sokak előtt jól ismert, de az már kevésbé, hogy ez a népbetegség milyen mértékben hajlamosít a rosszindulatú daganatos betegségekre is.
A szív-, és érrendszeri megbetegedések vonatkozásában a 25 EU tagállam közül az 5. helyen állunk, ami azt jelenti, hogy nálunk kétszer annyian halnak meg ezekben a betegségekben, mint az Unió átlaga.
A hagyományos rizikófaktorokkal (magas vérnyomás, koleszterin szint, dohányzás, stb.) az infarktusok és stroke-ok csak 50%-a magyarázható. A fogak és az íny rendszeres tisztítása megelőzheti a szívbetegségek kezdeti tüneteit.
Legutóbbi cikkemre (A glikémiás index tündöklése és bukása című tanulmányra) meglehetősen sok, eltérő, főként érdeklődő reakció érkezett (e-mailek, telefonhívások), ezért megpróbálom tovább boncolgatni a témát, illetve a már leírtakat más oldalról megvilágítani.
A glikémiás index egy olyan viszonyszám, ami azt fejezi ki, hogy az adott ételféleségből elfogyasztott 1000 kJ mennyiség mekkora vércukor emelkedést indukál.
Természetesen az általam felvázolt módszer nem csodaszer, maga a SuperGreens ital sem az. Ahhoz, hogy sikereket érjen el ezzel a módszerrel, pontosan követnie kell az instrukciókat.
Ma már se szeri se száma a különböző omega 3 -6-9 zsírsavakat tartalmazó táplálék kiegészítőknek. De mi a különbség köztük? Melyiket vegyük? Az ördög, mint mindig, most is a részletekben rejlik.
Az elhízás ma Magyarországon másfél millió embert érint és ezen felül még 2,7 millió ember túlsúlyos. Ha a két számot összeadjuk, akkor majdnem az ország lakosságának fele érintett.
„Mindjárt megüt a guta…” - mondhatja a világ lakosságának a 26%-a, mivel egy 2000-ben készült felmérés szerint a Földön kb. egy milliárd ember szenved magas vérnyomás betegségben. Ezeknek a betegeknek az egyharmada nem tudja, hogy ő magas vérnyomásban szenved, a másik egy harmadának pedig a gyógyszeres kezelés ellenére sem megfelelő a vérnyomása.
A zsírok a legfőbb tartalék tápanyagok, más szerepükre ezen tanulmány keretein belül most nem térünk ki. Valamennyi tartalék tápanyag közül a zsíroknak van a legnagyobb energia tartalmuk: 37kJ/g, a szénhidrátoké csupán: 16,7kJ/g.
Globális tendencia a világ fejlett országaiban, hogy az egyre nagyobb ütemben fejlődő orvostudománynak köszönhetően a lakosság születéskor várható élettartama nő.